2011-07-31 21:44:26• hírek • mti

Jenson Button nyerte a Magyar Nagydíjat

 

Jenson Button, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a XXVI. Forma-1-es ENI Magyar Nagydíjat a Hungaroringen.

 

A második helyen a vb-címvédő és a pontversenyben óriási előnnyel, 85-tel vezető német Sebastian Vettel (Red Bull) végzett, míg harmadik a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett.
A 2009-ben világbajnok Button, aki első futamát éppen 2006-ban a mogyoródi pályán nyerte meg, idei második, pályafutása 11. győzelmét szerezte meg jubileumi 200. versenyén.
A negyedik helyet Lewis Hamilton (McLaren) szerezte meg: a brit versenyző hosszú ideig vezetett, ám egy elhibázott kerékcserével lecsúszott az élről.
A győztesnek járó trófeát Schmitt Pál köztársasági elnök adta át Buttonnak.
A szemerkélő eső, a vizes pálya ellenére gond nélkül lezajlott a rajt, Vettel maradt az élen, mögötte Hamilton és Button következett az első kör végén. Az ötödik körben Vettel megcsúszott, a brit résen volt és azonnal elhúzott mellette. 
A nyolcadik körben Hamilton előnye már 4.5 mp-re nőtt.
Az élbolyból először Webber volt a boxutcában a 11. körben, majd egy körrel később Button, Hamilton, Vettel és Alonso járt ugyanott. 
A kerékcserék után változatlanul Hamilton volt az élen, mögötte Button, Vettel, Webber és Alonso következett. A 2008-ban világbajnok pilóta előnye már több mint hét mp volt. 
A 25. körben Heidfeld autója a boxutca kijárata után egy túlforrósodott alkatrész miatt kigyulladt, a lángokat csak nehezen sikerült megfékezni; a német pilóta kiugrott az autóból és sértetlenül hagyta el a Renault-t.
A 27. körben Hamilton már másodszor cserélt kereket, majd Alonson, Button is új abroncsot vételezett. Egy körrel később a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) műszaki hiba miatt feladta a magyar GP-t. 
Vettel  a 29. körben járt újra a boxutcában. A kerékcserék után Hamilton, Button, Vettel, Webber és Alonso robogott az élbolyban.
Féltávnál változatlan volt a helyzet az élen, Hamilton 6.7 mp-cel vezetett Button és 11.8-cal Vettel előtt.
Alonso a 37. körben már harmadszor cserélt kereket, majd Webber, Hamilton, Vettel és Button következett. A boxlátogatások után, 27 körrel a leintés előtt Hamilton, Button, Alonso, Vettel, Webber volt a sorrend. 
A 45. körben Vettel megelőzte Alonsót és felzárkózott a harmadik helyre.
A zárás előtt 23 körrel ismét elkezdett esni az eső, Hamilton megpörgött, Button azonnal megelőzte csapattársát. Hamilton újabb kerékcserét hajtott végre, számítva a nagyobb esőre, de ez nem jött be, egyre jobban lemaradt ezért ismét gumit cserélt, s így lecsúszott a dobogóról. 
Az 55. körben már csak szemerkélt az eső, az élen Button, Vettel, Alonso, Hamilton, Massa, Webber volt a sorrend. Hamilton azonban áthajtásos büntetést kapott, mert a pörgés után szabálytalan manővert hajtott végre, így visszacsúszott a hatodik helyre, de onnan ismét visszatornázta magát a negyedikre.

 

 

 

Jenson Button

Végeredmény:
Magyar Nagydíj (70 kör, 306,630 km):
------------------------------------
1. Jenson Button (brit, McLaren) 1:46:42.337 ó
2. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 3.588 mp hátrány
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 19.819 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 48.338 mp h.
5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 49.742
6. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:23.176 p h.
7. Paul di Resta (brit, Force India) 1 kör h.
8. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1 kör h.
9. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1 kör h.
10. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h. 
11. Kobajasi Kamui Kobayashi (japán, Sauber) 1 kör h.
12. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 1 kör h.
13. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 2 kör h.
14. Adrian Sutil (német, Force India) 2 kör h.
15. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 2 kör h. 
16. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 2 kör h. 

leggyorsabb kör: Massa 1:23.415 p
1. rajtkocka: Vettel
A pontversenyek állása a 11. futam után (még nyolc van hátra):
pilóták: 
1. Sebastian Vettel       234 pont
2. Mark Webber            149
3. Lewis Hamilton         146
4. Fernando Alonso        145
5. Jenson Button          134
6. Felipe Massa            70
7. Nico Rosberg            48
8. Nick Heidfeld (német, Renault) 34
9. Vitalij Petrov          32
10. Michael Schumacher (német, Mercedes) 32
11. Kobajasi Kamui          27
12. Adrian Sutil            18
13. Sébastien Buemi         12
14. Jaime Alguersuari       10
15. Sergio Perez             8
16. Paul di Resta            8
17. Rubens Barrichello       4

csapatok:
1. Red Bull               383 pont
2. McLaren Mercedes       280
3. Ferrari                215
4. Mercedes                80
5. Lotus Renault           66
6. Sauber                  35
7. Force India             26
8. Toro Rosso              22
9. Williams                 4
Következik: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps, augusztus 28.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: