2012-05-21 17:43:34• hírek • Szatmar.ro

Jelentős az érdeklődés a bölcsődei helyek iránt

Május 21-től, azaz hétfőtől lehet beíratni a gyerekeket a szatmárnémeti bölcsődékbe - rögtön az első nap jelentős volt az érdeklődés, derült ki a polgármesteri hivatal tájékoztatójából.

Az öt, önkormányzat által működtetett bölcsődében összesen 109 szabad hely van. Hétfő délután 13.00 óráig pedig már 89 kérvényt adtak le a szülők. Jelentkezni május 31-ig, 8.00 és 15.00 órák között lehet a bölcsődék titkárságán.

A jelentkezési dokumentációnak tartalmaznia kell a kitöltött kérdőívet, a gyerek születési bizonyítványának másolatát, a szülők vagy a törvényes gyám személyigazolványának másolatát valamint a szülők/gyám munkahelyi igazolását, vagy azt, hogy munkát keres, szabad foglalkozásúként pedig egy erről szóló felelősségvállaló nyilatkozatot.

A leadott kérvényeket június 4-15 között értékelik ki, ezek eredményét pedig június 15-én függesztik ki a bölcsődékben. Amennyiben év közben egy hely megüresedik, akkor a jelentkezések alapján értesítik a szülőket.

A bölcsődékben 1,5 és 3 év közötti gyerekek gondozását, felülvigyázatát, oktatását végzik a szakemberek. Az öt bölcsőde pontos címét, telefonszámát és körzeteiket itt nézheted meg!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: