2018-01-26 14:50:50• hírek • Bede Emőke

Jégelhárító rendszer épül Szatmár megyében

Pozitív elbíráslásban részesült az a határon átívelő projekt, melynek segítségével Szatmár megyében jégelhárító rendszert alakítanak ki, így hamarosan valóság lesz belőle.

Jó hírrel indult ez a hét Szatmár megye számára, ugyanis egy jelentős projektet bíráltak el kedvezően, sőt mi több, az elérhető 100 pontből 95-öt szerzett meg a beadott dokumentáció, s így a pályázók között a legmagasabb pontszámot szerezte meg.
 

Az elképzelések szerint Szatmár megye 40 pontján jégelhárító készülékeket helyeznek majd el, melyek folyamatos összeköttetésben lesznek a napkori meteorológiai állomással, mely a környék egyik legmodernebb felszereltségével rendelkező állomás.
 

A napkori állomáson a radarképek vizsgálata által előrejelezhetik a jégeső közeledtét, majd erről értesítést küldenek Szatmár megyének. Ekkor működésbe lépnek a készülékek, melyek egy ezüst-jodid bázisú anyagot párologtatnak magukból. Az anyag aztán bekerül a veszélyesnek ítélt felhőkbe, s így csökkentik a jégeső kialakulásának esélyét. Maguk a készülékek egy nagyobbacska konténerhez fognak hasonlítani, önvezérlésűek, és az általuk kibocsájtott anyagnak nincsenek ismert emberre káros hatásai. Zavaró zajjal vagy szaggal sem telítik be környezetüket. Évente átlagosan 250 órás működési idővel lehet számolni.
 

A rendszer már több európai országban is működik, pl. Franciaországban, Horvátországban és Magyarországon is. Romániában pedig megyénk lesz az első, melyet ezzel a rendszerrel szerelnek fel. A projekt teljes költségvetése közel kétmillió euróra rúg, Szatmár megye ebbe mindössze 17 343 euró önrésszel kell beszálljon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: