2012-04-19 15:35:47• hírek • Kocsis Zoltán

Ilyés: idén is lesz kullancsirtás

A tavalyihoz hasonlóan idén is harcba száll a kullancsokkal Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala: a kritikák ellenére is lesz kullancsirtás a megyeközpontban, tudtuk meg Ilyés Gyula polgármestertől.

„Még a Számvevőszék is felelősségre vont minket, hogy ki mondta nekünk, hogy kullancsirtásra kell költenünk. Ennek ellenére idén megismételjük az akciót és mindezt addig fogjuk tenni, amíg erre szükség van. Mégis mit kellene tennünk? Nézni, amint a kullancsok egyre inkább elszaporodnak?", mondta a Ilyés.

A polgármester szavait igazolja a Szatmár.ro által megkeresett ifj. Molnár Zsolt állatorvos, aki elmondta: praxisa során soha nem találkozott ennyi kullanccsal. „A kullancsszezon már vagy egy hónapja elkezdődött. Napi közel tíz kullancscsípéssel szembesülünk - ilyen számokra még soha nem volt példa", mondta. A szakember elmondta, hogy ügyfeleinek 95%-a szatmárnémeti és elsősorban a Szamos-parton szedik össze a vérszívókat. „A tavaly kevesebb volt a kullancscsípés, tehát gondolom, volt hatása a város akciójának", válaszolta a szakember erre vonatkozó kérdésünkre.

Rodica Lohan, a Szatmár Megyei Kórház megerősítette: idén már több kullancscsípéssel találkoztak. Felhívta a zöldbe vágyók figyelmét, hogy kerüljék az olyan helyeket, amiről biztosan tudják, hogy juhok járnak. Továbbá lehetőleg hosszú ujjú nadrágban és felsőben menjünk a szabadba. „Minden apró jelnél kérjük szakember véleményét és semmiképpen se próbáljuk magunk kiszedni, mert bőr alá szakadhat a teste, ami fertőzést okozhat", mondta.

„A város jelentősebb zöldövezeteiben le kell kaszálnunk a füvet, majd közelről bepermetezni ahhoz, hogy minél hatékonyabb legyen az eljárás", magyarázta Ilyés. A polgármester aggályait fejtette ki ugyanakkor a magánterületek miatt, illetve a Sárerdő miatt. „Mind jogilag, mind anyagilag aggályos és kérdéses, hogy ezen a területeken miként tudnánk elvégezni az irtást". A tavaly megközelítőleg 50.000 eurót fordított-e célra a városvezetés és idén is hasonló összeget költenek rá.

Közép- és Kelet-Európában az utóbbi években igazi kullancsinvázióra lehetett számítani, amely Németország és Ausztria felől az előző években elérte Magyarországot és Romániát. Szeben megyében például 2010-ben tizennyolcszor annyi Lyme-kóros megbetegedést regisztráltak, mint egy esztendővel azelőtt. A Kárpát-medencében megközelítőleg 24 kullancsfaj él, ezek közül van amelyik a juhokra, a kutyákra, a lovakra, az egerekre vagy a fecskékre vannak „specializálva". A legtöbb kullancs emberi kórokozókat nem hordoz. Ha a kullancs mégis fertőzött, akkor is kicsi az esélye annak, hogy a kórokozók már a vérszívás kezdeti szakaszában a sebbe jussanak. Olykor azonban mégis súlyos következményekkel járó fertőzéseket, Lyme-kórt, vírusos agyhártya- és agyvelőgyulladást vagy tulémiát okozhatnak.

Különböző gyógyszerészeti eszközökkel (spray, kenőcs illetve állatok esetében nyakörv) megpróbálhatjuk elijeszteni a kullancsokat, Szatmárnémeti vezetősége egy alapos permetezéssel próbál ehhez hozzájárulni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: