2017-06-06 08:31:17• hírek • MTI

Javította a gazdaság idei növekedéséről szóló előrejelzését a Világbank

A januárban közzétett 3,7 százalékról 4,4 százalékra javította a román gazdaság idei növekedéséről szóló előrejelzését a Világbank - közölte az Agerpres hírügynökség hétfőn.

A nemzetközi pénzintézet a következő két év vonatkozásában 0,3 százalékkal emelte a román GDP növekedésére vonatkozó becsléseit, így 2018-ban 3,7 százalékos, 2019-ben pedig 3,5 százalékos gazdasági növekedésre számít Romániában. A Világbank ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az adócsökkentések már nem fognak jelentős mértékben hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez, viszont kezelhetetlen mértékűre növelhetik az államháztartási hiányt.

Májusban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is arra figyelmeztette Romániát, hogy a deficit idén a GDP 3,7 százalékára, öt éven belül pedig akár 6 százalékára is emelkedhet, ha Bukarest nem módosít - a belső fogyasztást serkentő, adócsökkentéseket és közalkalmazotti béremeléseket egyszerre bevezető - gazdaságpolitikáján. Az IMF és az Európai Bizottság is 4,2 százalékos növekedést jósol 2017-re Romániának.

Viorel Stefan pénzügyminiszter ezzel szemben azt állítja, hogy az államháztartási hiány idén sem haladja meg a GDP három százalékát, a román gazdaság éves növekedése pedig akár a bukaresti kormány által tervezett 5,2 százalékos szintet is túllépheti - írta az Agerpres. A román statisztikai intézet május közepén ismertetett gyorsjelentése szerint az idei első negyedévben 5,7 százalékkal nőtt a román bruttó hazai termék a tavalyi év azonos időszakához képest, a naptárhatással kiigazított éves növekedés pedig 5,6 százalék volt. Az első negyedévet (a tavalyi első negyedéves többlet felére tehető) 0,2 százalékos többlettel zárta az államháztartás.

Tavaly 4,8 százalékkal nőtt a román gazdaság 2015-höz képest, a deficit pedig a GDP 2,41 százalékát tette ki. Románia 2016-ban az addigi 24-ről 20 százalékra, idén pedig 19 százalékra csökkentette az áfát. A bukaresti kormány középtávon további áfacsökkentést tervez, és még idén új közalkalmazotti bértörvényt akar életbe léptetni, amely öt év alatt átlagban 56 százalékkal emelné a fizetéseket a közszférában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: