2010-07-30 15:16:34• hírek • Szatmar.ro

Javítják a tetőt

A Református Gimnázium visszakapott épületén végeztet javításokat az átvétel előtt az intézmény vezetősége.

Az ötéves türelmi idő elteltével újabb egy évet kapott a Kölcsey Ferenc Főgimnázium annak érdekében, hogy egy másik épületet találjon az oktatási intézmény további működéséhez, miután a református egyház visszakapta egykori tulajdonát. Ez a második türelmi időszak az idén lejárt, így a Református Gimnázium nekilátott a kisebb tatarozási munkálatoknak.

Boga Ferenc, a gimnázium aligazgatója portálunknak elmondta, jelenleg a legszükségesebb javításokat tudják elvégezni, így az elrongálódott tetőcserepeket és ennek tartóléceit cserélik ki, így védve az épületet a beázástól. Ahol szükséges, a tantermeket, illetve folyosókat lefestik, azonban nagyobb beruházásra a pénzhiány miatt egyelőre nincs lehetőség. Az egyház a bérleti díjakból begyűlt összeg zömét a Kisegítő iskola épületének felújítására költi.

Hosszabb távon azonban nagyobb befektetés lesz szükséges ahhoz, hogy az épületet és az udvaron található tornatermet felújítsák. Boga kérdésünkre elmondta, kezdetben a testnevelési órákat az udvaron, illetve a gimnázium alagsorában kialakított két tornateremben fogják tartani. A jelenleg még az épületben tartózkodó Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai már jó ideje nem tudták használni az említett tornatermet, mivel egy szakértő a helyiségen megjelent repedés miatt veszélyesnek nyilvánította ezt.


Közel háromezer cserepet cserélnek ki
Közel háromezer cserepet cserélnek ki


A reformátusok most egy új szakértő tanácsát kérték ki, aki megállapította, hogy javítható, azonban ennek várható költsége egyelőre még ismeretlen.
A jelenleg még közös fűtőrendszer leválasztása szintén nagy anyagi megterhelést fog jelenteni, ez azonban elkerülhetetlen lenne a hatékonyabb és gazdaságosabb működés érdekében.

Az aligazgató elmondta, reményei szerint augusztus 20-a környékén sikerül megkezdeni az intézmény költöztetését, mivel a jövő tanévet már itt fogják kezdeni a Református Gimnázium diákjai és tanári kara.
A megegyezések értelmében a Kölcsey Ferenc Főgimnázium könyvtára egy évig még a jelenlegi helyén működhet, azután pedig ezt is el kell költöztetni.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: