2011-06-17 16:24:38• hírek • Szatmar.ro

Javítana és címet védene az Óvári

Nem az Olimpia az Ördögkút ellen sikeresen megvívott osztályozója zárja a megyei labdarúgó szezont, hisz szombaton hátra van mégy a Román Kupa megyei szakaszának döntője. Amelyben az elmúlt két kiírás győztese méri össze erejét: az Óvári Somesul és a Gama Best Szatmárnémeti.

A találkozóra szombaton 18 órától kerül sor Szatmárnémetiben, a Somesul pályán, amely létesítmény az idei szezonban mindkét együttes bajnoki meccseinek otthont adott.

A finálé párosítása nem is lehetett volna patinásabb, lévén, hogy az elmúlt két esztendő kupagyőztese csap majd össze szombaton: az Óvári tavaly, a Gama Best pedig tavalyelőtt hódította el a serleget. Igaz, utóbbi akkor még Homoródot képviselte.

Mivel a bajnokságot veretlenül fejezte be, így az Óvári tűnik az esélyesebbnek, akik ráadásul az Olimpia elleni, 4-0-ás vereség után bizonyítani is akarnak. Ám a két héttel ezelőtti kiütéses vereség akár bénítólag is hathat az együttesre.
"Két célkitűzésünk volt az idényben, a bajnokság elúszott, ezért a kupát mindenképpen meg akarjuk nyerni. Tudjuk, hogy az erőviszonyok alapján esélyesebbek vagyunk, de a labda kerek, a kupában pedig minden megtörténhet, úgyhogy oda kell figyelnünk. Ez az idény utolsó meccse, most mindenkinek mindent be kelle adnia, hogy sikeres legyen a szezonzárás" nyilatkozta Bódi Attila, kapusedző.

Semmiképpen nem növeli az Óvári esélyeit az a tény sem, hogy négy játékosa biztosan nem léphet majd pályára: Botos Dániel külföldön tartózkodik, Nichita, Bilt és Sunea elhagyta a csapatot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: