2009-10-06 13:03:33• hírek • Ferenczi Noémi

Játszótér - összefogással

A szülők, a Német Demokrata Fórum és a Katolikus Püspökség összefogásával épül játszótér a Hám János óvodásai számára. Kedden felszentelték a most készülő játszóteret.

Az óvoda júniusban tartott nyílt napján már megkezdődött a gyűjtés az óvoda játszóterének rendbetételére. A nyílt napon strudlit és lángost lehetett vásárolni, a bevételt pedig félre tették a játszóter rendbetételére. Ezen kívül urnákat is kihelyeztek, így aki csak tehette átadhatta adományát. A játszótér rendbetételének költségeiből a Német Demokrata Fórum is ki kívánja venni a részét, ugyanis azt ígérték, hogy a nyílt napon begyűlt pénzzel azonos összeggel ők is hozzájárulnak a közérdekű akcióhoz. A Katolikus Püspökség szintén hozzájárul a játszótér megépítéséhez.

Már elhelyezték az első játékelemet, így kedden sor kerülhetett a játszótér felszentelésére. Román János atya megáldotta és felszentelte a játszóteret, majd a gyermekek is kipróbálhatták az új csúszdát. Az avatón jelen volt Ádámkó István igazgató, aki megköszönte mindenki hozzájárulását a készülő játszótérhez, illetve Miclaus Judit, óvodai oktatásért felelős szaktanfelügyelő.

Lieb Andrea, vezető óvónő elmondta, a gyűjtés tovább folytatódik és már mindannyian nagyon várják, hogy a játszótér összes eleme a helyére kerüljön.


Román János atya felszentelte a játszóteret
Román János atya felszentelte a játszóteret


A gyermek sorra kirpóbálhatták az első játszóelemet
A gyermekek sorra kirpóbálhatták az első játszóelemet


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: