2018-06-06 10:22:01• hírek • Szatmár.ro

Játssz velünk és nyerj: kétszemélyes belépőket sorsolunk ki!

A budapesti József Attila Színház társulata a Feketeszárú cseresznye című előadást hozza el városunkba június 12-én, melynek főbb szerepeiben Rékasi Károlyt, Nemcsák Károly Jászai-díjas, Érdemes Művészt és Pikali Gerdát láthatjuk. Ha te is ott szeretnél ülni a nézőtéren, ne hagyd ki nyereményjátékunkat.

Az először 1930-ban, a Vígszínházban bemutatott darab szerzőjének, Hunyady Sándornak, egyik legkiválóbb műve, melyben a szerelem örök-aktuális témáját a kor egyik legfájóbb nemzeti traumájának kontextusában veti fel, önkéntelenül is rávilágítva, hogy Trianon nemcsak az egyes államokat, de elsősorban az azokat lakó embereket érintő probléma is, mely elemi hatással volt az egyes emberi sorsok alakulására is.
 

A történet kezdetén Bácskában a magyarok az urak, de a barátságok, szerelmek nem a nemzeti hovatartozás szerint köttetnek. A szerb házaspár, Irina és Dusán házában gyakori vendég egy barát: a magyar főbíró, aki titokban szerelmes a ház asszonyába. A szép Irina is vonzódik a magyar férfihoz, de érzelmeiket egymás előtt is titkolják. A történelem az ő esetükben valóban sorsfordító, hiszen amikor Bácskában a szerbek átveszik a hatalmat, a magyar főbírónak menekülnie kell. Vajon mi lesz a büszke és féltékeny szerb férj és a magyar férfi barátságával? Követi-e szerelmét a szép szerb asszony, és hogyan éli meg a hatalomváltást a darab többi szereplője?
 

Ha te sem szeretnél lemaradni erről a lebilincselő darabról, akkor játssz velünk. A Szatmár.ro és a szervezők közös nyereményjátékán két darab két személyre szóló jegyet sorsolunk ki, melynek köszönhetően te is részt vehetsz a június 12-én, 19 órakor kezdődő előadáson, melyre az Északi Színházban kerül sor.  A jelentkezéshez nincs más dolgod, mint ezen cikk Facebook-bejegyzése alatt megnyomni a Tetszik (Like) gombot, s ezzel máris bekerültél a kalapba. A játék június 9-ig tart, a sorsolás után a szerencsés nyerteseket üzenetben értesítjük, s ugyanitt közöljük azt is, mikor és hol vehetik át a belépőket. Játékra fel!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: