2018. október. 17., szerda
Névnap:
2018-02-08 10:44:15• hírek • Oszkó Viktória

Játékos tanulás, interaktív pénzügyi ismeretszerzés a Kölcseyben

Négy napon át, február 6-9-ig vehetnek részt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai egy kiscsoportos, interaktív, játékos feladatokkal színesített pénzügyi képzésen.

Az Oktatáshoz való jog Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatja és promoválja a pénzügyi oktatást az általános- és a középiskolások körében. Küldetésük az, hogy segítsék a gyerekek eligazodását a pénzügyek világában, amiben fontos szerepet játszik az interaktivitás, vagyis a csoportosan, közösen végzett játékos feladatok gyakorlása.


A fiatal trénerek olyan gyakorlatokkal és életszerű szituációkkal színesítik szakmai előadásaikat, amelyekbe a fiatalok könnyen beleélhetik magukat. A képzés azért is különleges, mert minden tanuló kifejezetten a tanévének és korának megfelelő képzésben részesül, ezért is a csoportbontás és a többnapos program. Korábbi cikkünkben részletes leírást adtunk a Szatmár.ro olvasóinak arról, milyen jellegű témákkal találkozhatnak majd a különböző osztályok diákjai, erről ide kattintva olvashatnak. 


Szatmárnémetiben először a Kölcseybe jutott el a képzés. A diákok keddtől péntekig 4-4 órás csoportos foglalkozáson vesznek részt. A harmadik napon a 10. osztályosok voltak soron, akik először megilletődötten, csendben kuporogtak az osztályteremben félkörbe rakott székeken. Az eszköztárban szerepelt egy vetítő is, ami az előre elkészített prezentációhoz volt szükséges.



Marton Henrietta, a bukaresti oktatási központ fiatal trénere várt mindenkit a teremben, hogy pontban délelőtt 10 órakor elkezdődhessen a foglalkozás. Miután mindenki megérkezett, az oktató könnyed bemutatkozással indította az első órát. A kezdeti feszültség hamar oldott lett, a diákok rögtön felvették a közvetlen stílust.


Amint egyre több lett a játékos feladat, úgy a diákok is brillírozni kezdtek. Nem túlzás azt állítani, hogy korukhoz képest nagyon ügyesen, rátermetten reagáltak a képzeletbeli szituációkra és meglehetősen jól tájékozódtak a pénzügyek terén. Volt szó arról például, mekkora Románia lakossága, abból hány százalék az aktív munkavállaló, mennyi a nyugdíjas, mennyi a fiatal. Arról is szó esett, vajon a nyugdíj előteremtéséért pár évtizeden belül hány fiatal munkavállaló tud majd tenni. Említésre került az is, milyen komoly pénzügyi és életviteli következményekkel jár majd a romániai társadalom elöregedése.


Ezek mind olyan témák és kérdések, amelyekre még egy felnőtt ember sem tud egyértelműen válaszolni, a Kölcsey diákjai azonban állták a sarat és nagyon kreatívan, nagyon jó rálátással adták a lehetséges válaszokat. Arról is kérdezték egymást a foglalkozás alatt, hogy kinek mi a fontos, mit vár például ettől a képzéstől. A válaszok túlnyomó többsége a spórolással volt kapcsolatos, de a gyerekek érdeklődése hamar felébredt a befektetések és az opcionális magánnyugdíj pénztári befizetések felé is.


Összeségében elmondható, hogy egy tartalmas, információban gazdag, vicces – és leginkább hasznos – négy órát tölthettek együtt a gyerekek. Biztosak lehetünk benne, hogy senki sem ment haza plusz tudás nélkül, emellett pedig a csoporttagok egymást is megismerhették egy másik oldalukról.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: