2018-08-09 06:41:23• hírek • Közlemény

Játékos tanulás a Hám János Líceum román nyelvi táborában

A szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum két román tanárnője, név szerint Dicső Anikó és Kaitar Roxana, Szabó Tamás testnevelő tanár segítségével 2018. július 23-27. között ismételten megszervezte az iskola körében oly népszerűvé vált román nyelvtábort.

Az 5 napos szokondi tábor fő célja az, hogy segítsen a gyermekeknek a hétköznapi román nyelv elsajátításában a tanterv korlátaitól teljesen függetlenül. A nevelők pedig ezt a célt kreatív, játékos, alternatív módszerekkel érték el, ami a táborozóknak sokat segített abban, hogy felszabadultabban használják a nyelvet, ne idegenkedjenek tőle.


A román foglalkozások hangulata egyáltalán nem hasonlított egy tanóráéra, hiszen itt nem kaptak a gyerekek jegyeket, nem kellett félniük attól, hogy valamit elrontanak, mert a tanárok nem tökéletességre törekedtek, inkább a román beszédre való készséget akarták a gyermekekben felébreszteni, ami véleményem szerint nagyon is jól sikerült.


Az első napon ebéd után a szervezők ismertették a heti programot. A gyermekek három csoportba lettek osztva, ezek közül kettőben a tanárnők segítségével folyt a játékos tanulás, míg a harmadik csoportban a legidősebb táborozók segítségével lehetett románul szókirakózni. Csütörtök délelőtt,különleges programon vehettünk részt. A megszokott három csapat helyett öt csoportba lett beosztva a társaság, és minden csoport különböző módon dolgozott fel egy adott részletet egy román nyelvű műből: egy fogalmazást, egy rajzot, egy posztert, egy dalt vagy éppen egy rövid előadást kellett elkészíteni egy órán belül, amiket végül a táborozók be is mutattak egymásnak.



Míg a délelőttök a tanulásról, a délutánok a sportról szóltak. Volt lehetőség métázni, kosarazni, focizni, asztaliteniszezni és röplabdázni is, így egy együtt töltött perc sem volt unalmas. Ráadásul a csapatjátékok rendkívül jól össze tudták kovácsolni a táborozókat, így mindenki új vagy éppen megerősödött barátságokkal tért haza.

Nagyon élveztük a csütörtök délutáni kézműves foglalkozásokat is. Azok a gyerekek, akik kedvet kaptak, üvegfestéssel fejleszthették kreativitásukat. Ebben nagy segítségünkre volt Lieb Andrea óvónő.

Ugyan minden este jó hangulatban telt, a csütörtöki mégis különleges volt, ugyanis akkor gyűlt össze az összes táborlakó a tábortűz köré. Mivel a takarodó időpontja ki lett tolva, az utolsó szokondi éjszakát igazán ki lehetett élvezni. Éneklés, tánc, zenehallgatás, mályvacukor sütés és társasjátékozás tette emlékezetessé ezeket az órákat.

Az utolsó napon, pénteken a személyes élménybeszámolók után, minden résztvevő dicsérő oklevélben részesült a táborban nyújtott eredményes munkáért cserébe.

Személy szerint remélem, hogy még lesz lehetőségem eljönni ebbe a táborba, mert azon túl, hogy hasznos dolgok megtanulására ad lehetőséget nagyon élménydús is. Az összes táborozó nevében köszönettel tartozom a szervező tanároknak, az iskolánk vezetőségének és mindenki másnak, aki lehetővé tette ezt a tábort.  


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: