2008-11-18 14:54:36• hírek • Parajdi Andrea

Kevesen vallják be drogfüggőségüket

Három éve hozták létre a Szatmár Megyei Drogellenes és Tanácsadó Központot, amely a Nagyváradi Regionális Drogprevenciós Ügynökség keretében működik. Évről évre egyre több programmal készülnek a drogfogyasztás megelőzésének céljából.

A Szatmár Megyei Drogellenes és Tanácsadó Központ kiértékelte a 2008-as év tevékenységeit. A november 18-án, kedden összehívott gyűlésen Chereji Gheorghe, a Nagyváradi Regionális Drogprevenciós Ügynökség vezetője számolt be az elért eredményekről.

Az idei évben a Drogellenes Központ hét olyan projektet bonyolított le, amellyel az iskolások, főként a serdülőkorban lévő fiatalok figyelmét próbálták felhívni a dohányzás, illetve a drog- és alkoholfogyasztás káros hatásaira. Programjaik által megye-szerte több oktatási intézménybe is eljutottak. Ezen kívül a közösségi előadásokra is hangsúlyt fektettek, valamint a családban történő megelőzés érdekében is tanácsadásokat szerveztek. Az elmúlt évben közös projekteket valósítottak meg többek között a Tanfelügyelőséggel, a Szociális Közszolgáltatási Osztállyal (SPAS), a Megyei Ifjúsági Igazgatósággal, a Szatmárnémeti Caritas Szervezettel és a Csillag Egyesülettel is.

Chereji Gheorghe igazgató a kiértékelésen elmondta, a drogellenes központban idén 17 alkalommal szerveztek tanácsadást, ám annak ellenére, hogy ezeken a találkozókon szakemberek segítenek a drog, vagy alkoholproblémákkal küzdőknek, viszonylag alacsony a részvétel. -Senki nem jön be hozzánk, azzal, hogy ő függőnek tartja magát és segítségre szorul, általában rokonokon keresztül kerülünk kapcsolatba a betegekkel. Felmérni sem tudjuk hányan küzdenek hasonló problémákkal a megyében, mivel a függőség egy olyan rendkívüli helyzet, amelyet mindenki megpróbál titokban tartani -magyarázta az igazgató.

A gyűlésen Kereskényi Gábor alpolgármester, Liviu Taut rendőrfőkapitány és Octavian Lazin alprefektus is jelen voltak, akik felajánlották a központtal való további együttműködésüket.

Szatmár Megyei Drogellenes és Tanácsadó Központ évértékelője.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: