2008-05-12 15:06:03• hírek • Czinzel László

A hagyományokért és a gyerekekért

csaholy_kMajdnem 30 évet várt Magyarcsaholy lakossága, hogy ismét művelődési háza legyen.

„Érdemes volt várni, mert szép lett a kultúrotthon, amint a helyi magyarság meg is érdemelte” – mondta a magyarcsaholyi kultúrotthon avatóünnepségén elhangzott köszöntő beszédében Cseke Attila államtitkár, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.

Mint mondta, ez az építkezés a jövőről és a jövőnek szól, és remekül példázza, hogy a magyarságnak minden szinten szüksége van a képviseletre. „Ez a művelődési ház azért készült, hogy legyen hol népdalokat és néptáncokat, hagyományokat tanulnia gyerekeiknek, és annak a közösségnek, amely ismeri értékeit, de érdekeit is, és ezekért cselekedni tud” – fogalmazott az eseményen Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei elnöke.

Az államtitkár és Csehi külön köszönetet mondott Kovács Szabolcs alpolgármesternek, aki a helyi kezdeményezők között volt, majd tervéhez megszerezte a helyi tanács támogatását és tudta, mikor és hol kell tovább „kopogtatni”, így került be Magyarcsaholy a minisztérium támogatási listájára is. A magyarcsaholyi kultúrotthon építése mintegy 800.000 lejbe került, ebből 200.000 lej a Művelődésügyi és Vallásügyi Minisztérium támogatása.

Egyébként a csaholyi kultúrotthon 1979-ben történt lebontása óta a közösségnek csak most, mintegy harminc év után sikerült felépítenie az új kultúrházat. A Szatmár megyei RMDSZ-szervezetet az avatón képviselte Csehi Árpád elnök és tanácselnökjelölt, Günthner Tibor a megyei tanács jelenlegi alelnöke, valamint Erdei D. István parlamenti képviselő.

 

csaholy_oldal

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: