2019-09-18 06:51:02• hírek • Kocsis Zoltán / Erdélysport.hu

Játék a pontokkal – ismét módosult a kiírás

Ismét módosította a női kosárlabda-bajnokság következő szezonjának kiírását a román szakszövetség. Alig két héttel a bajnokság kezdése előtt.

Kedden saját honlapján hozta nyilvánosságra a Román Kosárlabda Szövetség (FRB), hogy módosítani volt kénytelen a 2019-2020-as női bajnokság versenykiírását. Mindezt a Nagyszebeni VSK visszalépése miatt.
 

Augusztus végén az FRB Igazgatótanácsa 14 csapat nevezését fogadta el, amelyeket egyenlő arányban két csoportba osztott szét: Nyugati és Keleti csoportba. A „mindenki játszik mindenki ellen” elv alapján a csapatok kétszer csapnak össze egymással, majd az első három helyezett bejut az A csoportba, a többiek a B csoportban folytatják. A szabályzat akkor azt mondta ki, amennyiben a két csoportban ugyanolyan számú csapat küzd meg, akkor a megszerzett pontokat viszik magukkal. Amennyiben a két csoportban szereplő csapatok száma nem egyenlő, akkor 0 ponttal fordulnak a csapatok a bajnokság második szakaszára.
 

Nos, a Nagyszeben visszalépésével a Nyugati csoportban csak 6 csapat maradt, ezért most az FRB úgy döntött, mégse nulla ponttal folytatják a csapatok, hanem annyi pontot visznek magukkal, amennyit azok ellen az ellenfelek ellen szereztek, akikkel ugyanabban a csoportban folytatják a szezont.
 

Az A csoport első két helyezettje egyenesen bejut az elődöntőbe, a másik négy csapat viszont negyeddöntőt vív egymással: a 3. a 6. ellen, a 4. az 5. ellen. A párharcok 3 nyert meccsig tartanak. A B csoport küzdelmei helyosztókkal folytatódnak.
 

A női kosárlabda-bajnokság október 2-án kezdődik.


Érdekelnek az erdélyi sportvilág legújabb eseményei, friss eredményei? Akkor keresd fel te is az Erdélysport.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: