2018-07-31 09:04:59• hírek • MTI

Japánok százai haltak meg a szélsőséges időjárás miatt

Több mint háromszáz ember halt meg júliusban Japánban a szélsőséges időjárás miatt, az elmúlt években ez volt a legtöbb halálos áldozatokkal járó hónap. Előbb a heves esőzések keltette árvizekben, majd a rögtön ezután következő rendkívüli hőségben haltak meg sokan.

Az ország nyugati felét sújtó heves esőzések keltette árvizekben, földcsuszamlásokban közel 220 ember vesztette életét, további kilenc eltűnt, azóta sem leltek a nyomukra. Ezt követően a 40 Celsius-fokot elérő és valamivel azt meghaladó hőmérsékletek tomboltak az országban, ennek következtében 116-an haltak meg, és több mint tízezer ember került kórházba hőgutával július második hetében.
 

Hatósági közlés szerint az áldozatok többsége idős ember, akik különböző megfontolásokból, anyagi okokból nem használták a légkondicionáló berendezéseket.
 

Az országban rendszeresek a földrengések, vulkánkitörések és a trópusi viharok is, ugyanakkor minden modern eszközt bevetnek, hogy komoly védelmet építsenek ki a természeti katasztrófák kivédésére. A folyók mellé magas gátakat emelnek, hogy az ember alkotta töltések megóvják a településeket az áradásoktól. A településeken emelt épületek, felhőkarcolók pedig rengéselnyelő alapokon nyugszanak, hogy csillapítsák a földrengések keltette kilengést. A nagyobb katasztrófák mindazonáltal ezeket is legyőzik.
 

Egyre többen vetik fel a hőmérsékleti rekordokat döntő időjárás miatt, hogy miképpen viselik el ezeket a körülményeket majd az atléták és a nézők 2020-ban Tokióban, amikor a város otthont ad a nyári olimpiai játékoknak. A szervezők azt ígérik, hogy számos intézkedést tesznek a hőség mérséklésére, köztük azt is, hogy egyes versenyeket, mint például a maratoni futást, kora reggel rendeznek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: