2009-05-08 16:15:32• hírek • Gozner Gertrud

Japánba viszik a rajzokat

Az általános iskolák versenyével ért véget a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és a Megyei Tanfelügyelőség az Életet a környezetnek, életet az embernek című közös környezetvédelmi vetélkedőjének megyei szakasza.

Tizenhárom iskola vett részt három fős csapatokkal a megméretésen a megye különböző településeiről. Mindegyik csapatnak három próbát kellett kiállni, elsőként tesztkérdéseket kaptak a levegő minőségének mérésével kapcsolatosan, majd Szatmár megye védett területeit kellett felismerniük, míg végül egy kreativitási feladattal szembesültek: ökológiai reklámot kellett alkotniuk.

A gimnáziumok versenyében az idei évben a Mihai Eminescu diákjai teljesítettek a legjobban, a második helyen az avasfelsőfalui 1-es számú Általános Iskola végzett, a harmadik helyett a szatmárhegyi iskola tanulói birtokolják. Ők lesznek az a három csapat, akik karöltve a nyertes líceumok (Avasfelsőfalui Elméleti Líceum, Ioan Slavici Nemzeti Kollégium és a Könnyűipar Líceum) tanulóival, ott lehetnek szeptemberben a nemzetközi döntőn.

Az őszi döntő nyertesei ukrajnai és magyarországi diákokkal együtt egy háromnapos kiránduláson vehetnék részt a megye természetvédelmi területein, ahol gyakorlatban is megmutathatják, amit az elmúlt hónapokban tanultak.

A vetélkedő végén a Környezetvédelmi Ügynökség és Tanfelügyelőség képviselői kiválasztották azt a hét rajzot, amely Szatmár megyét képviseli Japánban egy nemzetközi ökológiai rajzversenyen. Tizedik alkalommal szervezték meg az idén a 7 és 15 év közöttieknek szánt nemzetközi környezetvédelmi rajzversenyt. A megyéből összesen 39 pályázat érkezett, a verseny tematikája a Föld megőrzése az elkövetkező generációk számár.

Szatmár megyét a júniusi Japánban megtartott döntőn Szabó Krisztina, Vint Alexandra, Pop Alexandra és Larisa Grososi a Mircea Eliade Általános Iskola tanulói, Nicoara Stefania Stanca a Grigore Moisil Általános Iskola diákja, Harkai Réka a Református Gimnáziumból, valamint Cripei Marius, a Ion Creanga Általános Iskola tanulója képviseli.

A Mihai Eminescu iskola nyertes csapata

Japánban már várják a rajzokat

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: