2015-02-09 12:26:06• hírek • Szatmár.ro

Japán nemzeti ünnep Szatmárnémetiben

Bábjáték, fotó-, viselet és fegyverkiállítást valamint gasztronómiai bemutatót tartanak február 11-én.

Japán nemzeti ünnepét, az Államalapítás ünnepét Szatmárnémetiben is megtartják február 11-én. Ekkor a Szatmár Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ valamint a Szatmáriak Kulturális Egyesület szervezésében több rendezvényre is sor kerül, amelyeken részt vesz majd Japán bukaresti nagykövetségének kultúrattasséja és egy Kolozsvárról érkező delegáció is.

Cseresznyevirág címmel japán mesék alapján készített bábelőadást tűz műsorára a Szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtagozata február 11-én, szerdán, 15 órától a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében Japán Nemzeti Ünnepe alkalmából. A távol-keleti ország államalapításának ünnepén műsorra kerülő előadás alapjául szolgáló szöveg Kaszás Villő munkája, az előadás rendezője pedig magyarországi vendégművész, a Blattner Géza-díjas Rumi László, aki először dolgozott a szatmárnémeti bábos műhellyel. Az előadás ingyenesen lesz megtekinthető.

A Szatmár Megyei Hagyományso Kultúrát Megőrző és Támogató Központ székhelyén (Mihai Viteazul/Rákóczi utca 32. szám) 16 órától fotókiállítás nyílik: Tadao Shibata Szatmárnémetiben élő japán fotós muttaja be a szülőhazájáról készült képeket. A folytatásban japán ruhákkal és fegyverekkel ismerkedhetnek meg a távolkeleti kultúra iránt érdeklődők. Ugyanitt a japán kulináris kultúrába is bevezetik az érdeklődőket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: