2011-02-10 14:18:10• hírek • Szatmar.ro

Japán futballinvázió

Amikor 1977-ben Jasuhiko Okudera a német élvonalban szereplő Köln csapatához szerződött, az európai labdarúgó közvélemény kétkedéssel, sőt, iróniával kezelte a hírt. Nem véletlen, hisz ő volt az első „szamuráj", aki profi szerződést kapott egy profi klubtól az öreg kontinensen. Ám ő nem rettent meg a kétkedő fogadtatástól, és végül 259 Bundesliga-meccsig és 22 gólig jutott a Köln mellett a Hertha és a Werder Bremen csapataiban.

Hogy ez miért élvez aktualitást? Azért, mert jelen pillanatban az európai labdarúgás élvonalbeli bajnokságaiban 18 japán futballista is szerepel, több, mint korábban bármikor. A téli átigazolási időszakban igazi japán inváziót fedezhettünk fel elsősorban a német bajnokságban, de került „a felkelő nap országából" származó labdarúgó Spanyolországba, Hollandiába vagy Görögországba is.

Okudera után Kazujosi Miura volt a következő olyan japán futballista, aki az európai sportsajtó figyelmének középpontjába került. Történt ez 1994-ben, amikor első japánként a világ akkori legerősebb bajnokságába igazolt: az olasz Genoa szerződtette. Ő azonban nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket, később pedig megfordult a Croatia Zágrábban, továbbá a brazil Santosban és Palmeiras.

Bár Japánban ő volt az első igazi sztárfutballista, nála jóval komolyabb európai karriert futott be Hidetosi Nakata. A középpályás 1998-ban érkezett Olaszországba, a Perugiába, majd később játszott a Romában, a Parmában, a Bolognában és a Fiorentinában is. „Hide" aztán Angliába, a Boltonhoz szerződött, legnagyobb sikerét mégis Itáliában érte el: 2001-ben bajnoki címet szerzett a Romával, amely 30 millió német márkát sem sajnált kiadni érte.


Hidetosi Nakata bajnok lett a Romával 2011-ben
Hidetosi Nakata bajnok lett a Romával 2001-ben


Bár nem játszott sztárbajnokságban, a legnagyobb sikert mégis Sindzsi Ono érte el eddig: 112 holland bajnokin lépett pályára a Feyenoord színeiben, amellyel 2001-ben megnyerte az UEFA-kupát. Szintén komoly sikereket ért el Kozsi Nakata, aki az Olympique Marseille-ből a Baselhez kerülve svájci bajnoki címet nyert 2008-ban. Sunszuke Nakamurának nem jött be az olasz Reggina (vagy a Regginának Nakamura), a Celtic Glasgow-ban viszont hamar közönségkedvenc lett: háromszor nyerte meg a skót bajnokságot.

Nem nevezhető ismeretlen futballistának Junicsi Inamoto sem, aki játszott az angol Arsenalban és a Fulhamben, a török Galatasarayban, az német Eintracht Frankfurtban és a francia Rennesben is. Naohiro Takahara 135 Bundesliga-meccsen 25 alkalommal volt eredményes a Hamburgban és a Frankfurtban, utóbbi csapat pedig elsőként mondhatta el magáról, hogy európai egyesületként egy időben két japán játékost alkalmaz.

A brazil válogatott csatára, Alexander Pato egy-két évvel ezelőtt Takajuki Morimotót nevezte az olasz SerieA egyik legnagyobb ígéretének, Daiszuke Macui pedig 145 francia bajnokin lépett pályára a Le Mans, a St.Etienne és a Grenoble színeiben, míg Makoto Hasebe is alaposan kivette a részét a Wolfsburg 2009-es történelmi bajnoki címéből. Az előző években sem volt tehát teljesen híján az európai klubfoci a japán játékosokban, de „nakatai" sztármagasságba egyikőjük sem tudott lépni. Ezért sokan felkapták a fejüket, amikor 2010 telén a CSZKA Moszkva bejelentette, hogy hat millió euróért leigazolja egyik holland kiscsapattól, a Venlótól a japán Keiszuke Hondát. A 24 éves középpályás aztán előbb a Bajnokok Ligájában, majd a dél-afrikai világbajnokságon is varázsolt, mintegy ismét megnyitva Európa kapuit a japán focisták előtt.


Keiszuke Honda remekelt a világbajnokságon
Keiszuke Honda remekelt a világbajnokságon


A világbajnokság után a Borussia Dortmund leigazolt egy bizonyos Sindzsi Kagavát, aki középpályás létére 18 meccsen hét gólt lőtt, kirobbantva ezzel a kagava-mániát. És kiszorítva a csapatból Hajnal Tamást. Az olasz Cesenában Juto Nagatomo olyan jó teljesítményt nyújtott az ősszel, hogy máris továbbállhatott: a Milan és a Barcelona érdeklődése közepette a Bajnokok Ligája címvédője, az Inter szerződtette a bal oldali védőt. Potom hat millió euróért.

Ezzel pedig el is érkeztünk a szezon téli átigazolási időszakáig, amikor is megindult a japán-őrület!


Sindzsi Kagava sérülés miatt tavasszal már nem játszhat a Dortmundban
Sindzsi Kagava sérülés miatt tavasszal már nem játszhat a Dortmundban


Egyszerre három Bundesliga-klub is új gondolta, lecsaphat a következő Kagavára: a Köln Makino Tomoakit, a Stuttgart Sindzsi Okazakit, a Leverkusen pedig Hadzsime Hosogait szerződtette néhány hét leforgása alatt. Igaz, utóbbit rögtön kölcsönadták a feljutásért küzdő másodosztályú Augsburgnak. Ezzel pedig hatra emelkedett a Bundesligában szereplő japánok száma, hisz még a nyáron a Schalke szerződtette Acuto Ucsidát, a Freiburg pedig Kiso Janót. Egyelőre előbbi áll közelebb ahhoz, hogy hosszú távon is megragadjon csapatában.

Nem csak Németországot kapta el a „japánláz", hanem a szomszédos Hollandiát is. Honda sikerén felbuzdulva a Venlo leigazolta a 22 éves Maya Josidát és Robert Cullent, a Vitesse a 23 esztendős Jasuda Micsihirót, a Feyenoord pedig a mindössze 18 éves Rijo Mijaicsit. Bizonyos értelemben Cullen esete a legérdekesebb közülük, hisz a 25 éves középpályásnak az édesanyja japán, az édesapja viszont észak-ír, de ő Csucsiurában, tehát Japánban született.


Robert Cullen csak félig japán: az apja észak-ír
Robert Cullen csak félig japán: az apja észak-ír


A topligákhoz visszatérve, az Inter új szerzeményéről, Nagatomóról, valamint a Catania még mindig az áttörésre váró csatáráról, Morimotóról már ejtettünk szót. Spanyolországban a Mallorca „állt be" a sorba: a szigetlakókat 2005-2006-ban már erősítette egy japán futballista, Josito Okubo (28 bajnoki, öt gól), most télen pedig leigazolták a Gamba Oszaka középpályását, Akihiro Jenagát. Ejdzsi Kavasima már hazájában is komoly sztárnak számított, ám mióta a belga Lierse kapujában is megállja a helyét, ázsiója tovább emelkedett.

Az orosz Amkar Perm a nyáron igazolta le Szicsiro Makit, a lengyel Pogon Szczeczin pedig a dallamos nevű Takafumi Akahosotóval erősített az elmúlt hetekben. Kergeti a labdát japán futballista a román és a magyar élvonalban is. Takajuki Szeto az Astra csapatkapitánya, míg Kazuo Homma a Pápa, a Diósgyőr és a Nyíregyháza után ezúttal a Siófok szurkolóit örvendezteti góljaival.


Kawasima Kovács Péter csapattársa a Lierse-ben
Kawasima Kovács Péter csapattársa a Lierse-ben


Némileg érdekes a görög Szaloniki városának esete. A télen az Iraklisz Szaloniki szerződést bontott Daigo Kobajasival, a város azonban nem maradt japán futballista nélkül: a rivális Arisz ugyanis leigazolta Daiszuke Szakatát.

Kétségtelen, hogy kezdetben a marketingérték is növelte a japán futballisták ázsióját, ám az is elvitathatatlan, hogy Nakata vagy Ono klasszis teljesítményre is képesek voltak. Az nem valószínű, hogy a „szamurájok" száma valaha is megközelíti a brazilokét, ám a csökkenő haszonélvezet elve alapján állíthatjuk: leigazolásaikban immár nem a marketing a vezérelv. Bár Nagatomo egy igazi sztárcsapatba került, a nagy, szenzációs áttörés valamely támadótól, Hondától vagy Kagavától várható. Néhányuk esetében pedig könnyen lehet, hogy már nyáron véget ér az európai kaland.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: