2008-12-01 13:16:46• hírek • Parajdi Andrea

Januártól igényelhető a támogatás

November végéig nyújthatták be jelentkezésüket azok a cégek, amelyek részt kívántak venni a Környezetvédelmi Minisztérium által, október végén elindított Zöld Ház programba.

Mint ismeretes, a Zöld Ház program azzal a céllal indult, hogy finanszírozási alapot nyújtson mindazok számára, akik energiatakarékos fűtési berendezéssel, környezetbaráttá szeretnék átalakítani lakásukat.

 

Az új technológiákon alapuló fűtési berendezésekkel, elérhető az energiafelhasználás, akár 30-60 százalékos csökkenése is. A támogatásból magánszemélyek, önkormányzatok, gazdasági szereplők, tanintézmények egyaránt részesülhetnek, azonban a finanszírozás mértéke eltér. Magánszemélyek esetében a beruházás 90%-át finanszírozza a Környezetvédelmi Alap, viszont egy-egy pályázat nem haladhatja meg a 25000 lejt, tehát a jelentkezőknek maximum 2500 lej önrésszel kell rendelkezniük.

Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi ügynökség igazgatója, a Szatmár.ro-nak elmondta, január 5 után lehet letenni az igényléseket, addig pedig ki kell választani egy olyan helyi céget, amely részt vállalt a kivitelezésben. A cégek listája december 20 után lesz megtalálható a www.afm.ro honlapon.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: