2017-06-19 10:22:52• hírek • MTI

Az izraeli hadsereg bekamerázza Ciszjordániát

fotó: CNN
fotó: CNN

Az izraeli hadsereg újabb térfigyelő kamerákat helyez el a ciszjordániai utakon és kereszteződésekben, valamint növeli a videofelvételeket rögzítő drónok, a katonák sisakjain és a katonai járműveken elhelyezett kamerák számát - jelentette hétfőn a Háárec című izraeli napilap.

A katonai hatóságok elsősorban a ciszjordániai zsidó telepek környezetében kísérik majd állandó figyelemmel kamerákkal és egyéb eszközök segítségével a történéseket. Eddig több mint 1700 térfigyelő kamerát helyeztek el. Számukat növelve a katonai hatóságok abban bíznak, hogy az eszközök előre figyelmeztetnek majd a készülő merényletekre, információt gyűjtenek, és el is rettentenek a támadásoktól. A lap szerint a 2000 után kezdődött második intifáda - palesztin felkelés - óta jelentősen javult a Sin Bet izraeli belbiztonsági szolgálat és a katonai hírszerzés lehallgató képessége, és ez is hozzájárult a Hamász, az Iszlám Dzsihád és a Fatah merényleteinek megelőzésének.

Az újabb, a "magányos farkas merénylők" kora azonban új kihívást jelent, mert a palesztin támadók általában egyedül, vagy kis, helyi csoportokban felső utasítás és szervezés nélkül készülnek tettükre. Ezért a védelemben különösen fontosak lettek a vizuális felderítő eszközök, a kamerák. A feltűnő helyen felszerelt és az álcázott, titkos térfigyelő kamerák kihelyezése nyomán már dokumentálták az utóbbi hónapokban végrehajtott legtöbb merényletet. A kamerák rögzítették az erőszakos tüntetéseken és az izraeli biztonságiak elleni kődobálásokban rendszeresen részt vevő palesztin fiatalokat is, akik az izraeli hatóságok szerint a későbbiekben sokszor merényletekre készülhetnek.

Idén áprilisig, a kihelyezésük óta eltelt kevesebb mint egy év alatt a kamerák segítségével 2200 palesztint azonosítottak, akik közül 400-at elő is állítottak. Egy részüket Izraelben bírósági eljárás nélküli, úgynevezett adminisztratív elzárásra ítélték, a többiek nevét pedig átadták a Palesztin Hatóság biztonsági szerveinek, amelyek figyelmeztetésben részesítették őket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: