2020-02-24 15:49:30• hírek • MTI

Izgalmas BL meccsekre számíthatunk kedd este

Két mérkőzéssel folytatódnak kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős küzdelmei, és a párharcok első találkozóin a Bayern München a londoni Chelsea, míg az FC Barcelona a Napoli vendége lesz.

A bajor és a katalán sztárcsapat közösen tartja a rekordot a BL-negyeddöntős szereplésekre vonatkozóan, mert eddig mindkét együttes 17 alkalommal jutott a legjobb nyolc közé a legrangosabb európai kupasorozatban. A Bayernnek egy hajszálnyival mégis jobb a teljesítménye ebben a tekintetben, mivel 23 BL-indulásból érte el ezt a mutatót, a Barcelonának viszont 24 BL-részvételre volt ehhez szüksége.

A papírforma szerint, ha szorosan is, de a német és a katalán csapatnak is tovább kellene jutnia a következő körbe, a kiváló formában futballozó Bayernnek az oda-visszavágós párharcban le kellene gyűrnie a Chelsea fiatal együttesét, míg a Barcának az olasz bajnokságban is botladozó nápolyiak elvben nem bizonyulhatnak túl nagy falatnak.
Frank Lampardnak, a londoni Kékek vezetőedzőjének számolnia kell néhány sérülttel, akik közül talán a legnagyobb érvágás a francia világbajnok N'Golo Kanté hiánya. A szakértők által a világ egyik legjobb védekező középpályásának tartott 28 éves futballista múlt hétfőn szenvedett izomsérülést és három hetet kell kihagynia. A Chelsea viszont nélküle is győzelemmel készült fel a Bayern elleni csatára, a Premier League-ben szombaton 2-1-re verte a vendég Tottenhamet.

Szintén sikerrel vette a "főpróbát" a Bayern, amelynek viszont meg kellett izzadnia a sikerért a Bundesliga legutóbbi fordulójában a sereghajtó Paderborn ellen. A péntek este saját közönségük előtt kiharcolt 3-2-es győzelemből a lengyel válogatott Robert Lewandowski két góllal vette ki a részét, második, három pontot érő találatát a 88. percben szerezte. Várhatóan a Chelsea-nek is az lesz a legkomolyabb feladata, hogy megállítsa a 31 éves csatárt, aki a Bundesligában 23 forduló alatt 25 gólt szerzett, a BL-ben pedig 10 találattal szintén vezeti a góllövőlistát a Salzburgból Dortmundba szerződött norvég Erling Haalanddal holtversenyben.

A Bayern München számára kedvelt helyszín London, 2000 óta kilenc BL-meccsből ötöt megnyert, közte 2013-ban a Borussia Dortmund ellen játszott döntőt. Legutóbb a mostani kiírás csoportkörében aratott sikert a bajor csapat, tavaly októberben a Tottenham otthonában diadalmaskodott 7-2-re.
Nápolyban a december 11-én vezetőedzőnek kinevezett Gennaro Gattusóra talán az eddigi legnagyobb kihívás vár, a hullámzó teljesítményt nyújtó tanítványait kellene győzelemre vezetnie a hatszoros aranylabdás Lionel Messi fémjelezte Barcelonával szemben. A katalán sztárcsapat szombat este a La Ligában 5-0-ra ütötte ki a vendég Eibart, Messi pedig négy góllal vette ki a részét a sikerből. Győzelemmel hangolt a keddi BL-ütközetre a Napoli is, amely a Brescia otthonában nyert 2-1-re a Serie A 25. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

A sérültek inkább a vendégoldalon nehezítik a vezetőedző dolgát, a január 13-án kinevezett Enrique Setién változatlanul nem számíthat az uruguayi Luis Suárez és a francia Ousmane Dembele játékára, de hiányozni fog a keretből Jordi Alba és Sergi Roberto is.
Mindkét mérkőzés 22 órakor kezdődik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: