2018-09-24 12:37:39• hírek • Bede Emőke

Ittasan kocsikázott az éj leple alatt

Három nap alatt közel 220 pénzbírságot róttak ki a megye útjain szolgálatot teljesítő közlekedési rendőrök, de sokan voltak olyanok is, akik nem úszták meg egy befizetendő büntetéssel.

Az elmúlt hétvége során ugyanis 8 sofőr vezetői engedélyét felfüggesztették, illetve bevontak 2 forgalmi engedélyt is. A regisztrált esetek között két ügyet is kiemelt a rendőrség hivatalos jelentésében. Az első delikvenst Szatmárnémetiben, a Decebal híd lábánál fülelték le még szombat éjszaka, nem sokkal 1 óra után. Az igazoltatás során a 20 éves túrterebestelepi sofőrt alkoholszondás vizsgálatnak is alávetették, a készülék pedig nem kevesebb mint 0,90 mg/l alkoholkoncentrációt mutatott ki. Pontosabb eredmények érdekében a sofőrt a helyi kórházba kísérték, hogy a véralkoholszintjét is megállapíthassák.
 

Ugyancsak szombaton bukott le az a 32 éves férfi is, akit Petén állítottak meg rutinellenőrzés céljából. Az egyenruhások azonban hiába kérték, hogy nyújtsa át jogosítványát, a sofőr nem rendelkezett ilyennel, sőt, semmilyen más kategóriában sem. Úgy az ittas vezetés, mint a vezetői engedély nélküli vezetés miatt a rendőrség bűnügyi dossziét nyitott.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: