2019-08-23 14:23:25• hírek • közlemény

Itt az idő, hogy vásárláskor a Szatmári Termék legyen az első!

Augusztus 23-án, pénteken, a Partiumi Magyar Napok részeként a szatmárnémeti Lépésházban mutatták be a Szatmári Termék védjegyet, illetve az ezzel kapcsolatban elinduló, tudatos vásárlásra nevelő és a helyi, jó minőségű termékeket előtérbe helyező mozgalmat.

Az eseményen a projekt elindítói és a megvalósításon dolgozók mellett helyi gazdák és érdeklődők is részt vettek, a támogató Magyarország Kormányát Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának főosztályvezető helyettese és Torda Márta, az agrárminisztérium főosztályvezetője képviselte. 
 

Üdvözlőbeszédében Kereskényi Gábor polgármester forradalmi lépésnek nevezte a védjegy létrehozását, mellyel küzdeni lehet a globalizáció miatt a boltok polcaira kerülő „szemetek” ellen. „Eddig is büszkék voltunk az igazi szatmári termékekre, melyek meghatározták régiónk identitását. Most jogi szempontból is összefognak a termelők, az igazi értéket képviselő termékeik pedig a védjegy által versenyképessé válnak” – mondta Kereskényi Gábor polgármester, aki zárásként  a szatmári termékek fogyasztására bíztatott mindenkit.



Brendus Réka A tanú című filmből ismertté vált szállóigét idézte: „Kicsi, savanyú, de a miénk.” Majd rögtön meg is cáfolta ezt: a szatmári termék nem kissebbek, és nem sanyúbbak, hanem kitűnő minőségűek és egészségesebbek mint az áruházláncok polcain található társaik. A Szatmári Termék védjegy által új piacok nyílnak meg a szatmári gazdák és termelők előtt, ezért a kezdeményezéshez csatlakozásra bátorította őket.
 

Pataki Csaba gratulált azoknak, akik több mint két évig dolgoztak a projekten, majd a vásárlóknak üzent: ha a Szatmári Termék egy lejjel is többe kerül mint a többi árucikk, érdemes azt választani, mert az az egy lej munkahelyet teremt vagy éppen ment meg. Véleménye szerint az elkövetkező években a Szatmári Termék védjegyhez tartozó árúcikkek akár külföld felé is terjeszkedhetnek, a szatmári ízekre az innen elszármazottak és a külföldiek is vevők lehetnek. „A minőségből viszont nem szabad engedni” – figyelmeztette a termelőket.


Magyar Lóránd parlamenti képviselő, és a Szatmári Termék esetében ötletgazda mutatta be a projektet. Tóga István helyi akciócsoport-vezetővel két éven át dolgoztak a védjegy létrehozásán, amelyhez már több mint tíz termelő csatlakozott: bor- és méztermelők, ásványvíz és lekvár-gyártók, kézművesek, sörgyártók és még sokan mások. 



A projekt célja a helyi termelők megerősítése mellett a lokálpatriotizmus erősítése és a helyi termékek ismertségének és elismertségének a növelése. A csatlakozási kritériumok szigorúak: a feldolgozott alapanyagok legalább 60 százaléka szatmári kell legyen, a termékek pedig tartósítószer- és színezékmentesek. A védjegyhez való csatlakozásról pedig egy szakértői bizottság dönt.
 

Magyar Lóránd beszélt a Szatmári Termék arculatról is: egy kis logó jelzi a termékcsaládhoz való tartozást, melynek részei a jellegzetes szatmári termékek (bor, lékvár, gyümölcs) a kosár és a szív motívum is. A rövid távú tervek között szerepel egy, a tudatos vásárlást népszerűsítő kampány indítása, termékstandok kihelyezése, valamint egy saját bolt nyitása is, amiben Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala a partner.

 

A folytatásban Becze István a Hargita Megyei Tanács képviseletében osztotta meg a Székely Termék védjeggyel kapcsolatos, több mint tíz éves tapasztalatait és helyi termelők is beszéltek a védjegy létrehozásának fontosságáról. Az esemény egy közös ebéddel zárult, amelyen csak szatmári termékekből készült étel került az asztalra.   
 

A védjegyhez tartozó termékekkel kapcsolatban érdemes felkeresni a www.szatmari.ro és a www.satmarean.ro oldalakat. 








 
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: