2009-08-03 10:28:23• hírek • Szatmár.ro

Istentisztelettel indult Hadad Napja

Nt. Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperes igehirdetésével vette kezdetét az idei Hadad Napja, amely ily módon kicsit kilóg a falunapok sorából: az áhitatok, tartalmas programok mellett az is szembetűnő volt, hogy jóval kevesebb volt a zsivaj, a dübörgő zene, mint máshol.

Balogh Ferenc polgármester megnyitóbeszédében éppen azt emelte ki, hogy ez az esemény nem pusztán a szórakozásról szól, sokkal inkább a találkozás öröméről, az együtt örvendezésről. Az elöljáró kiemelte: a település fele külföldre származott el az idők folyamán, és ilyenkor a más országokban élők is mindig hazalátogatnak őseik földjére. Ezek voltak azok az érvek, amelyek miatt a jelenlegi anyagi állapotok közepette mégis a megrendezés mellett határozott a helyi tanács. Erdei D. István is a tartalmas, nem csak az érzékszerveknek, de a léleknek is szóló jelleget dícsérte, majd egy ünnepélyes momentum következett: díszpolgári címet vehettek át a hollandiai Hetereen-ből érkezettek.

A település lakosai 1993 óta rendszeresen támogatják Hadadot, számos komoly megvalósítás fűződik a nevükhöz. A hadadi polgármester megköszönte az elmúlt 15 évben nyújtott segítséget. Az ünnepeltek közül Istvan Valbenburcht magyar nyelven olvasta fel a köszönetnyilvánítást, amely nagy sikert váltott ki az ünnepélők körében. Az ortodox, a baptista, a református lelkész áhitata közben a helyi énekkar szerepelt egyházi énekekkel.

A hivatalos meghívottakat igazi falusi díszebéd várta, a programra készülve a falunapi résztvevők közben kedvükre sörözhettek a Dégenfeld-kastély udvarán. Ahol aztán 15 órakor kezdődött a kulturális műsor, amelynek fő műsorszámai népdal és néptánc voltak: a bogdándi, szilágysámsoni, szilágycsehi népi együttesek előadásában. Nem maradtak el most sem a sportrendezvények: Hadad Napja esetében az a különlegesség, hogy ezek résztvevői a falunapozók köréből kerülnek ki. Volt focimeccs, kötélhúzás, asztalitenisz-verseny.


Hadad község polgármestere a hollandiai küldöttséggel
Hadad község polgármestere a hollandiai küldöttséggel


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: