2018-05-02 13:01:26• hírek • Közlemény

Istent visszatükröző csoportok

A csoportok minőségeit és életét ismertető képzésen vettek részt az egyházmegye minden főesperességéből érkezett hívek.

Az elméleti ismeretanyag elsajátítása mellett a gyakorlatban történő megvalósulást is vizsgálták azok a Nagykárolyból, Nagybányáról, Máramarosszigetről és Szatmárnémetiből érkezett hívek, akik április 27-e és 29-e között csoportdinamikai képzésen vettek részt, a nagyszokondi Szent Ignác lelkigyakorlatos központban.


Többségük lelkiségi csoport tagja, vezetője és azért választotta a Püspökség világiak irodája által szervezett képzést, hogy jobban megértse mi, miért történik egy csoportban, hogyan érik egy csoport és mikor mutatkoznak a kifáradás jelei?



Ahogy a hétvégi képzésen elhangzott, a csoportok kialakulásának folyamata a bizalom és az elfogadás kiépítésével kezdődik. Ez nagyban lelki folyamat, és sokat segít, ha a tagok Isten jelenlétére, megmutatkozására figyelnek, azt keresik egymásban és a csoport egészében is. Ez út a kiengesztelődés felé, amely ha megtörténik, már kevésbé lesznek fontosak az egyéni célok, sokkal inkább, hogy Isten szolgálatában legyen az egyén és a közösség egésze. Végül két modellt is megismertek: a Riemann-féle négy személyiségtípust illetve a témacentrikus interakciót. A résztvevők elmondták, segített nekik a hétvége abban, hogy jobban megértsék önmaguk szerepét a közösségeikben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: