2010-04-09 14:26:53• hírek • Józsa János

Isteni Irgalmasság vasárnapja

Az ünnepet Faustyna lengyel szerzetesnővér hagyományozta ránk, Jézus Krisztus kérése alapján. Jézus első alkalommal 1931-ben, Plockban beszélt Fausztina nővérnek arról a kívánságáról, hogy ünnepet szenteljenek az Isten Irgalmasságának: ,,Azt kívánom, hogy a képet, melyet ecsettel fogsz megfesteni, húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg! Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!'' (Napló 49)

Az Isteni irgalmasság ünnepe tehát magától Jézustól ered, amikor így szól: „Kívánom, hogy az Irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, főleg a szegény bűnösök részére. (…) Ezen a napon nyitva állnak Isten zsilipjei, melyeken keresztül a kegyelmek folynak.” (Napló 699) ,,Aki ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó büntetés teljes elengedését nyeri el.'' (Napló 300)

Faustyna lengyel szerzetes szavain keresztül Isten így fogalmazta meg: „Irgalmam Jézus istenemberi szívén keresztül jutott el hozzátok, a lelkekhez, mint a napsugár a kristályokon keresztül.”

Az ünnepet 1938-ban hirdette meg a szerzetesnővér, II. János Pál Pápa pedig 2000-ben rendelte el az egyház számára. Azóta a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében is minden húsvét utáni vasárnapon ünnepeljük az Isteni Irgalmasságot.


Isteni Irgalmasság vasárnapja
Jézus Krisztus


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: