2013-03-08 09:46:17• hírek • Szatmár.ro

Istenes Szent János ünnepe

A katolikus kórházak védőszentje, kinek rendje Szatmárnémetiben is segítette a betegeket.

Istenes Szent Jánosról emlékezik meg a Római Katolikus Egyház március 8-án. Ciudad János egyszerű, vallásos szülők fiaként Portugáliában született 1495. március 8-án. Amikor nyolc éves lett, szülei szállást adtak egy papnak. A találkozás olyan erős hatást gyakorolt rá, hogy később megszökött, ő is pap akart lenni. Az út viszont nem volt egyszerű számára, előbb Oropesa-ban tanult, majd katonának állt, a francia-spanyol háborúban szolgált. Bécsnél a törökök ellen harcolt, majd elzarándokolt Compostellába, hogy hivatását, küldetését megértse.

Afrikába akart menni, hogy ott segítségére legyen a fogoly keresztényeknek - akár a vértanúságot is vállalva -, majd mégis Gibraltárba tért, később Granadában nyitott boltot.

Egy nap Avilai János, a híres hitszónok érkezett a városba. A szentéletű férfi szavai mélységesen megragadták Jánost. Elajándékozta minden áruját, és bezárta boltját. Mivel igen különösen viselkedett, kiabálva és a mellét verve szaladgált az utcákon, bolondok házába csukták, hogy észre térítsék. Avilai János meghallotta, mi lett prédikációjának következménye. Meglátogatta az "őrültet", aki őreinek nagy csodálkozására azonnal megnyugodott. Avilai megmagyarázta Jánosnak, hogy éppen elég ideig űzte különc bűnbánati gyakorlatait, kezdjen olyasvalamibe, ami másoknak is hasznos.

Negyvenkét éves volt akkor. Már birtokában volt a nagy hivatáshoz szükséges belső érettségnek, és egy zarándoklat alkalmával világos lett előtte Isten hívása: a rászoruló szegény betegeken kell segítenie. Fölkereste Avilai Jánost, aki megerősítette őt küldetésében, és irányt adott lelki életének. Ezt követően, éjszaka fát gyűjtött az erdőben, s nappal eladta. Árából élelmet és orvosságot vásárolt a vagyontalan betegeknek. Minden este kilenc óra tájban elment hazulról a hátán egy puttonnyal, koldulni. Kezdetben nem sok gyűlt össze, de hamarosan ismerték már a szentéletű embert. Az adományok egyre gazdagabbak lettek, és gyakran alaposan megrakodva tért haza, nemegyszer egy szegény beteg kíséretében, akit valahol fölszedett.

Szentségének híre elterjedt, Tuy püspöke, aki nagyra becsülte őt, jóváhagyta az "Istenes János'' nevet, amelyet az emberek adtak neki. Készíttetett számára egy köntöst is, hogy megismerjék róla, és meghagyta, hogy segítőtársai is olyat viseljenek. Egyre több ifjú ember jött, hogy János vezetése alá rendelje magát; csak alapos vizsgálat után vette föl őket. A mű szemmel láthatóan Isten áldását élvezte. Hamarosan kórházakat épített.

A betegek szolgálatában, megfeszített munkában eltöltött 13 év meglehetősen felőrölte erejét, ötvenötödik születésnapján adta vissza a lelkét az Úrnak. Műve elterjedt, harminchat évvel a halála után V. Sixtus pápa kánonilag is megerősítette a közösséget "Irgalmas testvérek" néven. A rend az egész világon elterjedt, 1980-ban 189 rendházban 1755 szerzetes tevékenykedett. Istenes Jánost 1690-ben avatták szentté. XIII. Leó pápa a katolikus kórházak védőszentjévé tette, s nevét belefoglalta a haldoklók egyházi imájába. Ünnepét 1714-ben vették föl a római naptárba, március 8-ra.

Irgalmasrendi kórház

Az Istenes Szent Jánosrol nevezett irgalmasrendi szerzetesek Szatmárnémetiben is tevékenykedtek. Isten Szolgája Hám János püspök telepítette le őket 1830-ban, és a gondjaikra bízta az 1834-1839 között megépült Irgalmasrendi Kórházat. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye száz éves, jubileumi sematizmusa így ír az eseményről: "Időrend szerint ez a második alapított műve sz. eml. Hám János püspöknek. Amióta Szatmár városában lakik, mondja e dologra vonatkozó egyik okiratában a szegények ez a jóságos szívű atyja, sajnosan tapasztalja, hogy az ügyefogyott betegek számára e város kebelében nem létezik nyilvános gyógyító intézet; kezdettől meglevő forró óhajtása szerint tehát szegény sorsú betegeknek vallás különbség nélküli ápolására kórházat kíván felállítani irgalmasrendiek gondviselése alatt. A kórház felállításának híre a városban természetszerűen a legtisztább általános örömet kelté (...) A kórház alapítására vonatkozó királyi engedelemmel tehát letevék végre 1834. évi május havában a kórház alapját, s 1838.-ban az építés annyira előhaladt, hogy Bednárik Angelusz, irgalmas-rendi házfőnök, ki rendtársaival együtt már néhány év óta Szatmáron időzött, betegeket ápolva, átvette alapító okirat mellett az intézetet. Az ünnepies megnyitás azonban 1839. évben történek."

Az irgalmasrendiek kórházának épülete ma is áll Szatmárnémetiben, őrizve Hám János püspök és a rend emlékét, mutatva a keresztény segítőkészség szép példáját.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: