2014-08-06 16:27:30• hírek • Szatmár.ro

Istenélmény a hétköznapokban is

Jézus hozzánk is odalép és megérint minket. Ezek olyan élmények, amelyeket magunkkal kell, hogy vigyünk - mondta Ft. Molnár Eduárd Gábor a sándorhomoki búcsún.

Urunk színeváltozásának ünnepén búcsújára gyűlt össze a sándorhomoki közösség. Augusztus 6-án a Tábor-hegyi megdicsőülésre emlékeznek a katolikusok, az eseményre, amikor Jézus Péterrel, Jakabbal és Jánossal együtt felment egy magas hegyre, ahol színében elváltozott előttük. Ruhái fényesek, ragyogó fehérek lettek, amikor megjelent neki Illés és Mózes. A sándorhomoki búcsú főcelebránsa, Ft. Molnár Eduárd Gábor pusztadaróci i.h. lelkész a tizenegy órától kezdődött szentmise elején ezt a momentumot elevenítette fel és tette közelivé, amikor azt mondta: ahogy Péter a táborhegyi csoda hatására kérte Jézustól, hadd maradjanak ott, hadd készíthessen három sátrat, ugyanúgy a sándorhomoki ősök is a Jóistennek akartak hajlékot építeni, és istenélményüket állandóvá tenni, a település kápolnáját Urunk színeváltozása tiszteletére szentelve.

Szentbeszédében az istenélmény gondolatát vitte tovább, buzdítva a híveket, hogy táplálkozzanak azokból a kegyelemteljes alkalmakból, amikor közel érzik magukat a Jóistenhez, és vigyék el ezt a hangulatot a hétköznapokra is, mintegy megőrizve szívükben a kegyelmet, és megmaradva az Isten látásában. "A tanítványoknak a táborhegyen istenélményben volt részük, valami jót és szépet tapasztaltak meg a Jóistenből. Péter apostol sok évvel később írta meg, buzdítva minden keresztényt, minket is arra, hogy őrizzük meg ezeket az élményeket, ne menjünk el mellettük, hanem térjünk hozzájuk mindig vissza, és merítsünk belőlük a hétköznapok küzdelmére. Ahogy a táborhegyi megdicsőülés után Jézus odament a tanítványokhoz, megérintette őket és azt mondta nekik, ne féljenek, ugyanúgy odalép hozzánk is. Vegyük észre és emlékezzünk rá mindig" - zárta prédikációját.

A szentmise végén Ft. Antku István i.h. lelkész mondott köszönetet a búcsú megszervezésében nyújtott segítségért, és hívott meg minden jelenlévőt agapéra.

Templombúcsú Sándorhomokon

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: