2019-03-11 09:44:18• hírek • közlemény

Isten kegyelmét kérték a székesegyházban

Nagyböjti imaórát tartottak március 10-én, este héttől a székesegyházban.

Egy közös imaórára hívták idén nagyböjtben a katolikus ifjúságot Szatmárnémetiben. Az egyházmegyei ifjúsági iroda által összeállított és a plébániákra kiküldött segédanyag alapján számos közösségnek felajánlották az imaórák tartását. Így a plébániák szervezhetnek idén is nagyböjti elmélkedő imaalkalmakat, az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben azonban Szatmárnémetiben nem öt, hanem csak egy közös imaórát tartottak, március 10-én, este héttől, a Székesegyházban.


A fiatalok felkészülését segítő imaalkalom elején Linzenbold Szabolcs segédlelkész köszöntötte az egybegyűlteket és beszélt röviden az Isten kegyelmével való életről.



"Isten meghív minket arra, hogy bízzunk kegyelmében és higgyük el, az ő segítségével képesek vagyunk megszabadulni az elvárásoktól, a kényszerektől" - mondta, majd a kegyelem kiáradásáért mondott imát. "Add meg nekünk a kegyelmedet, hogy mindig velünk legyen, velünk dolgozzék és add, hogy kitartsunk mellette végig. Add, hogy mindig azt kívánjuk és akarjuk, ami neked leginkább helyesnek és kedvesnek tetszik. A te akaratod az enyém legyen és az én akaratom mindig kövesse a tiédet."


Az imaóra során énekek, elmélkedések hangoztak el, de a fiatalok közösen zsoltároztak is. Nagyböjtben még egyszer találkozik az ifjúság, amikor a családokkal közösen keresztúti ájtatosságot tartanak a Kálvária templom udvarán, április 12-én, pénteken este nyolctól.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: