2020-02-20 11:54:52• hírek • Refszatmár.eu

Isten eszközeként – szigetlankaiak Ákoson

Maradandó lelki élményben volt része a szigetlankaiaknak Ákoson, nemcsak a gyönyörűen felújított templom látványa, hanem a megélt testvéri közösség miatt is. A szigetlankaiak igehirdetéssel, énekekkel és szavalattal szolgáltak az alkalmon.

Imahét zajlik ezen a héten Ákos református gyülekezetében. Szerdán délután a szigetlankaiak voltak hivatalosak az alkalomsorozat egyik részére. Dobai Zoltán házigazda lelkipásztor köszöntése után az éneklő gyülekezet a klasszikus énekeskönyvi és az ifjúsági énekeket is szívből, hangosan énekelte. Az Igét Rácz Ervin Szatmár-szigetlankai lelkész hirdette: „Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.” (ApCsel 27,23-26) A hitről és bizalomról szóló igehirdetésben a lelkipásztor elmondta, bátran élhetünk úgy, mint Isten tulajdonai. És akkor a szabadítással együtt annak célját is meg fogjuk látni. Eszközök lehetünk az Isten kezében, és megtapasztaljuk, mennyi mindenkit ad ajándékba, akikkel szemben felelősséget érezhetünk és akiknek közösségébe világítanunk kell.



A Lanka Duó, azaz Papp Krisztina és Csorvási Mihály énekei válaszoltak az igehirdetésre: “Mondd el a jó hírt százszor, Ezerszer, hogyha kell! Ne kíméld magad, Csak hirdesd, hirdesd! Kiáltsd szíved mélyéről: A mennyben sok a hely! Világíts bátran és Hirdesd, hirdesd!” Kupán Erzsébet minőségi, kifejező és üzenettel teli szavalata is gazdagított.

A tartalmas istentiszteletet követően a vendég szigetlankaiak örömmel és csodálva tekintették meg a felújított ákosi református templomot. A templom eredetileg az Ákos nemzetség monostorának temploma volt. Első írásos említése 1342-ből származik, de régészeti és művészettörténeti megfontolások alapján a monostor és a templom építését a 12. század második felére teszik. 1597-ben a település és a templom reformátussá lett. 2017-ben tették közzé, hogy európai uniós források felhasználásával teljes külső és belső felújításra kerül sor, mely mára meg is történt. Szatmár megye egyik legértékesebb ékköve. A szigetlankaiak pedig megtapasztalhatták, hogy nemcsak műemléktemplom, hanem élő gyülekezet is köthető a községhez.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: