2020-08-03 12:26:03• hírek • Bede Emőke

Ismét várja a látogatókat a szatmári Tűzoltótorony

A G. M. Zamfirescu Művelődési Központ által üzemeltetett látványosság nem csak a turisták, de sok helybeli egyik kedvenc célállomása is, hiszen az tornyot meghódítók lába elé különösen szép látkép tárul. Aki eddig nem csodálta még meg Szatmárnémetit madártávlatból, annak hétfőtől újra lehetősége nyílik erre, hiszen ismét megnyílt a látogatók előtt a Tűzoltótorony.

A Tűzoltótoronynak egykor igen fontos szerepe volt a város életében. A XIX. században Szatmárnémeti házainak egyharmada fából készült, tetejüket pedig döntő többségben zsindellyel, illetve szalmával fedték, így rendkívül fontos volt a tűzvédelem. A torony 1904-es elkészülte után több éven át ügyelték innen a várost, ám a két világháború között elvesztette funkcióját a telefon megjelenésének és a technika fejlődésének köszönhetően. Sokáig használaton kívül állt, majd legközelebb a kommunista rezsim idején újra funkciót találtak neki. A rendszer bukását követően, 2005-ben renoválták az épületet, és a Tűzoltótorony ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt.


Frissített nyitvatartással vár a Tűzoltótorony

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal hétfőn közzétette az augusztus 1. és november 30. között érvényes nyitvatartási programot. Ennek értelmében a torony hétfőnként zárva tart, keddtől péntekig, illetve vasárnap 14 és 18 óra között várja a látogatókat, szombaton pedig rövidített programmal, 12 és 16 óra között tart nyitva a látványosság. A Tűzoltótornyot ugynakkor akár csoportosan, a járványügyi előírásokat szigorúan betartva is fel lehet keresni, az erre vonatkozó szándékot azonban ajánlott előzetesen a 0740 597 439-es telefonszámon jelezni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: