2011-10-06 09:22:45• hírek • Kocsis Zoltán

Ismét van áram az Ostrovuluion

„Megtettük az első lépést afelé, hogy normalizálódjék a helyzet az Ostrovului utca két hírhedt tömbházában és környékén", kezdte beszámolóját Ilyés Gyula a sajtótájékoztatóján. A polgármester közölte, hogy ismét működik az áramszolgáltatás a CD2-es blokkban, ahol ráadásul további fejlesztések is várhatóak.

Kereskényi Gábor alpolgármester szerint ez az első lépés azzal kezdődött, hogy kitakarították és bezárták a CD1-es tömbházat, az un. „zöld blokkot", a napokban pedig elkészültek a villanyhálózattal. Ennek következtében a CD2-es ingatlanban minden lakásban van egy működőképes villanykörte és egy fali csatlakozó. A munkálatok kivitelezésének megvalósításához anyagilag az ott lakók is hozzájárultak, méghozzá 9000 lejjel, mondta Doina Vasut, a Szociális Közszolgáltatások Szatmárnémeti Osztályának (SPAS) vezetője.

Ilyés elmondása szerint a CD2-es tömbház többnyire roma lakói között megindult egy önszabályozási folyamat, ennek köszönhető a villanyáram bevezetéséhez történt hozzájárulásuk. Ez tette lehetővé, hogy a polgármesteri hivatal az ősz folyamán üzembe helyezi az ivóvíz és kanalizálási hálózatot. A lakásokban a fürdőszoba kialakítása és felszerelése viszont az ott lakók feladata lesz.

„Mindenkinek meg kell értenie, hogy ez nem pozitív diszkrimináció, hanem egyszerűen közösségi érdek, hogy a két tömbház közötti, leírhatatlan állapotban lévő közvécé és közös kút eltűnjék", mondta Ilyés.

„Decemberre minden lakásban lesz tehát áram, víz és kanalizálás. Minden lakásnak külön órája lesz, amely mérni fogja a fogyasztást. Az ott élőkben tudatosítottuk: nincs kecmec, aki nem fizet, annak mennie kell. Annak nincs ott keresnivalója és könyörtelenül kilakoltatjuk", vette át a szót Kereskényi Gábor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: