2019-08-09 07:00:21• hírek • Bede Emőke

Ismét terjed Romániában a nyugat-nílusi láz

Már hét személy esetében mutatták ki a nyugat-nílusi láz jelenlétét, mi több, már egy halálos áldozatot is követelt a betegség – derült ki a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT) jelentéséből.

A friss összesítés szerint az idei szezon első fertőzéses eseteire Galati, Calarasi és Tulcea megyékben, illetve Bukarestben bukkantak. A páciensek életkora igencsak széles palettán mozog: a 40-49 éves korosztályból három személy is van, a 60-69 év közötti korcsoportban két beteget fedeztek fel, további két esetben pedig az érintettek már túl voltak 80-ik életévükön is. Az eddigi egyetlen halálos áldozatot Calarasi megyében regisztrálták. Sajnos a betegség nem ismeretlen nálunk sem, hiszen a 2018-as szezonban hat Szatmár megyei megbetegedést jegyeztek fel, közülük többet is kórházban kellett kezelni a súlyossá váló tünetek miatt. 


A Közegészségügyi Intézet tájékoztatása szerint a lappangási időszak 3-6 nap. A fertőzés az esetek 80-85%-ában tünetmentesen, 10-20%-ában lázas betegségként zajlik le, a legtöbben nem is tudják, hogy nyugat-nílusi lázuk van, mert az influenzáéhoz hasonló tüneteket mutat: láz, hányinger, izomfájdalom, kötőhártya-gyulladás, arcpirulás, fényérzékenység. A nyirokcsomók megduzzadnak, a végtagokon kiütések jelennek meg. Körülbelül egy hét múlva a beteg állapota javul. Az esetek kevesebb, mint 1%-ában kóros agytörzsi elváltozások jelentkeznek: a vírus gerinc- és agyvelőgyulladást vagy agyhártyagyulladást okozhat, amely az orvostudomány jelenlegi eszközeivel nem gyógyítható és bénuláshoz, kómához vagy a halálhoz vezethet. A legveszélyeztetettebbek a gyerekek, az idősek és a betegek, mert gyenge az immunrendszerük; náluk a fertőzés halállal is végződhet.


A DSP néhány óvintézkedést fogalmazott meg, melyeket szem előtt tartva minimálisra csökkenthető az esélye annak, hogy a nyugat-nílusi láz elérjen bennünket. A szúnyogok ellen védekezzünk riasztószerekkel, a lakásunk ablakára pedig szereljünk hálót, mely nem engedi beszökni a vérszívókat. Ha kertes házban élünk, akkor törekedjünk arra, hogy udvarunkon ne alakuljanak ki pocsolyák, illetve mi magunk se látogassunk állóvizeket, mocsarakat. Ha mégis így tennénk, lehetőség szerint viseljünk hosszú nadrágot és hosszú ujjú felsőt.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: