2019-11-06 15:35:53• hírek • Bede Emőke

Ismét rendhagyó irodalomórát tartottak a Kölcseyben

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai számára már nem ismeretlenek azok a rendkívüli irodalomórák, melyeket rendszeres időközönként, ismert színművészek közreműködésével szerveznek a tanintézmény dísztermében.

Kedden a Borostyán Produkciós Iroda, illetve Edelényi Vivien fiatal, ám annál tehetségesebb színésznő látogattak az iskolába, ahol az Anna Frank naplója című előadással álltak a kilencedik osztályosok elé. Szerda délelőtt pedig Kurucz Ádám Konrád Latinovits-díjas előadóművész tért vissza a Kölcseybe, hogy egy, Radnóti Miklós életét feldolgozó monodrámát adjon elő.


Az előadó egészen a gyökerekig, a „halálban született” költő gyermekkoráig tért vissza. Tudniillik, Radnóti születésekor nem csupán édesanyját, de keresztnevet sem kapott ikertestvére is elhunyt, a kettős veszteség okozta trauma pedig a költő egész életét és végigkísérte, többször is visszatérő elemként megjelenve verseiben.



A veszteségekben nem szűkölködő gyerekkor után Kurucz Ádám Konrád előadása visszaidézte a költői és műfordítói karrierre, elismerésre vágyó Radnóti fiatalkorát, illetve a Gyarmati Fannival való megismerkedés időszakát. Sem szerelmét, sem irodalmi eredményeit nem élvezhette sokáig, ugyanis 1940 szeptemberében megkezdte első munkaszolgálatát, melyet a következő években további kettő követett. A munkaszolgálati táborban töltött hónapok által meggyötört költőt végül 1944 novemberében lőtték agyon a magyarországi Abda község határában.


Kurucz Ádám Konrád csontig hatoló előadását természetesen ez alkalommal is vastapssal jutalmazták a diákok, kik nem csak a költő rövid, de tartalmas irodalmi munkájába kaptak betekintést, hanem Radnóti viszontagságokkal teli magánéletébe is.



 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: