2019-10-30 13:19:29• hírek • Közlemény

Ismét meghirdeti gyakornoki programját Winkler Gyula, EP képviselő

Az előző évekhez hasonlóan, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) idén is 6 fiatalt választ ki, akik 2020-ban 6 hetet tölthetnek Brüsszelben és betekintést nyerhetnek az Európai Parlament körforgásába.

Az érdeklődőknek az alábbi feltételeknek kell eleget tenniük:

 

Legalább 1 lezárt egyetemi év, a magyar nyelven kívül legalább egy idegen nyelv ismerete, az Európai Unió hivatalos nyelvei közül, alapszintű számítógépes ismeretek, önkéntesség terén szerzett tapasztalat, a gyakornoksággal egyidőben ne legyen szerződéses munkaviszonyban más munkaadóval.

 

Előnyt jelent a fenntartható fejlődés vagy a környezetvédelem területén szerzett tapasztalat, vagy érdeklődés, mivel 2020-ban a gyakornokok ezekkel a szakterületekkel fognak kiemelten foglalkozni. A gyakornokok jelentkezését az office@miert.ro e-mail címen várják a szervezők, ide kell küldeni egy önéletrajzot, egy motivációs levelet, valamint egy ajánlást a MIÉRT egyik tagszervezetétől.



Jelentkezni legkésőbb 2019. november 30-ig lehet!

„Nagy örömünkre szolgál, hogy idén is meghirdetjük a MIÉRT-tel közösen kezdeményezett gyakornoki programunkat. Ettől az évtől több újdonságot is bevezettünk: a következő periódustól kezdődően 6 hetes gyakornoki programra várjuk a fiatalokat. Ez idő alatt a fiatalok alaposabban megismerhetik az Európai Parlament brüsszeli és strasbourgi székhelyén zajló tevékenységét. A MIÉRT-tel egyeztetve döntöttünk úgy, hogy a 2020-as év kiemelt témája a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem legyen. Ezért a beérkezett jelentkezések elbírálásánál előnyt jelent, ha a fiatalok rendelkeznek tapasztalattal ezen a téren, és ezt motivációs levelükben is kifejtik” – mondta a gyakornoki program kapcsán Winkler Gyula EP-képviselő, aki sok sikert kívánt a pályázni készülő fiataloknak.

 

„Ez a program hatalmas lehetőség lehet azoknak az erdélyi fiataloknak, akik érdeklődnek a közélet iránt, valamint fontos számukra a fejlődés, a környezetre való odafigyelés. Winkler Gyula EP-képviselő brüsszeli kabinetjében dolgozni nemcsak élmény, hanem kihívás és motiváció is lehet. A gyakornokok olyan ismeretekkel térhetnek haza, amire igazán szüksége lehet az itthoni közösségnek. Számunkra mindig öröm, hogy MIÉRT-ként részt vehetünk az ifjúság felkarolásában” – hangsúlyozta ki Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke.

 

Az eredményeket a Magyar Ifjúsági Értekezlet és Winkler Gyula EP-képviselő Facebook-oldalán, valamint a képviselő honlapján teszik közzé, december első felében.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: