2007-12-12 17:32:14• hírek • István Löchli

Ismét lesz Karácsonyi Ünnepváró a Kölcseyben

 Nagy hagyománya van a MADISZ Karácsonyi Ünnepváró rendezvényének.
Ismét megrendezésre kerül a Szatmárnémeti MADISZ, az Aranykapu Kulturális Egyesület valamint az Elite Dog Shop szervezésében a már nagy hagyományoknak örvendő Karácsonyi Ünnepváró a Kölcsey Ferenc Főgimnázium földszinti termében.
 
Az ünnepváró jellegzetessége a családias légkör, hiszen itt a gyerekek szüleikkel készíthetik el karácsonyi ajándékaikat és  karácsonyfadíszeiket. A vasárnap három órától kezdődő rendezvényre a szervezők kicsiket és nagyokat egyaránt várnak, hiszen több érdekes programmal készültek felnőttnek és gyerekeknek egyaránt. Nezezon Enikő szervező, az Aranykapu Kulturális Egyesület elnöke elmondta: „Ez egy szép alkalom arra, hogy a család együtt készíthesse el a karácsonyfadíszeket. Az ajándékokat saját kezünkkel készítjük, így az ünnepre való várakozás sokkal nagyobb örömet okoz"
 
A rendezvényen néptáncbemutatóra is sor kerül, majd négy órától több teremben fognak zajlani a foglalkozások: akik az Aranykapu Kuckót választják, azok a csuhézás, nemezelés, gyöngyfűzés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg. Továbbá készíthetnek, képeslapokat, ablakdíszeket, karácsonyfadíszeket, lakásdíszeket, fortélyokat lehet tanulni, hogyan csomagoljuk be esztétikusan karácsonyi ajándékainkat, diófestés, mézes tésztadíszítés és megannyi különleges dísz, ajándék elkészítésének módját tanulhatják meg. A másik különlegessége a rendezvénynek, hogy egy karácsonyi kézműves vásárra is sor kerül, ahol mindenki beszerezheti a karácsonyi ajándékokat is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: