2012-08-24 17:11:57• hírek • Póti Orsolya

Ismét hazatért a szatmárnémeti művész

Augusztus 24-én kiállítás nyílt a Szakszervezetek Művelődési Házában, a Szent-Györgyi Albert Társaság szervezésében. A művészetkedvelők szeptember 4-ig szatmárnémeti szülötte, Paulovics László alkotásait tekinthetik meg.

A szatmárnémeti Szent-Györgyi Albert Társaság és a Szakszervezetek Művelődési Háza közös szervezésében Paulovics László munkáiból nyílt képzőművészeti kiállítás péntek délután. Paulovics szatmárnémeti szülötte, aki 27 éve telepedett le családjával Németországban, de gyökereit nem feledve, szinte évről évre hazatér, és megosztja alkotásait a szatmári közösséggel.

Az ünnepélyes megnyitó Kereskényi Sándor irodalomtörténész köszöntőbeszédével vette kezdetét, ezt követően pedig András Gyula szavalatát hallhatták a résztvevők. A Gellért Sándor-vers után Gyüre Lajos főmérnök köszöntötte a jelenlévőket és a kiállítóművészt, majd át is adta a szót Csirák Csabának, az esemény főszervezőjének, a Szent-Györgyi Albert Társaság elnökének.

Csírák beszéde első felében a festőművésszel kialakított személyes kapcsolatát ecsetelte, majd a művész munkásságát méltatta. „Paulovics munkájában főként Gellért Sándornak, a régi barátnak a képe áll. Mindennek erő- és hitadó szerepe van." -mondta el Csírák.

Paulovics szatmári kiállítássorozata kétévente megrendezésre kerül, és az idei keretében egyúttal megünneplik a képzőművész 75-ik születésnapját is. A tárlatot alkotó negyven festmény és grafika közül mindenki megtalálja a számára tetszőt. „A művészt akkor becsüljük meg igazán, ha megtanuljuk megérteni művét." - zárta beszédét Csírák.

A rendezvényen Varga Attila parlamenti képviselő is felszólalt, aki szerint minden Paulovics-kiállítás egyben ünnep is. „A festőművész képei gyönyörködtetnek és egyben elgondolkoztatnak. Minden egyes kép egy személyes meghívás a művésszel való társalgásra, beszélgetésre. Alkotásai között vannak filozofikus, vallási, valamint az élet nagy kérdéseivel foglalkozó művek, melyek mozgalmasak, dinamikusak." - véleményezte Varga.

A képviselő beszéde után Kovács András Ferenc Erdélyi töredék című verse hangzott el András Gyula színművész szavalatában, ezt követően pedig Kereskényi Sándor méltatta a szatmári származású festő munkásságát.

„Paulovics soha nem volt a nosztalgia embere, sőt a munka embere volt. Egy olyan korban alkotott, amely kompromittálta a munkát." - mondta el az irodalomtörténész, aki szerint Paulovics rendkívül sokoldalú művész és munkásságával Szatmár kulturális életének színvonalát jelentősen megemeli.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: