2016-09-09 11:16:35• hírek • MTI

Ismét dúl a zászlóvita Sepsiszentgyörgyön

Ismét felélénkült a zászlóvita Sepsiszentgyörgyön a várost 1944-ben elfoglaló román hadsereg bevonulásának évfordulóján - jelentette csütörtökön a Maszol.ro erdélyi portál.

Csütörtök délben katonai parádéval, ortodox istentisztelettel és koszorúzással emlékeztek a román közösség helyi vezetői a 72 évvel ezelőtti eseményre. Ekkor egy román katona tűzött ki piros-sárga-kék lobogót a városháza tornyára.

Antal Árpád polgármester a múlt héten közölte, hogy a háborús veteránok iránti tisztelet jeléül az évforduló napjára kitűzik a román zászlót a polgármesteri hivatal tornyára. Azt is hozzátette azonban, hogy a toronyra tavaly visszatették azt a toronydíszt, amely műszakilag lehetetlenné teszi, hogy huzamosabb ideig zászló díszítse a tornyot, ezért egy nap után le is veszik azt.

A csütörtöki ünnepségen Sebastian Cucu prefektus, a román kormány Kovászna megyei megbízottja arról beszélt, hogy 72 évvel ezelőtt a román hadsereg vérrel szabadította fel a várost "a horthysta-fasiszta uralom alól". A kormánybiztos sérelmezte, hogy az 1994-ben ismét kitűzött trikolórt tavaly az épület felújítása során eltávolították, és kijelentette: hogy ha a helyi önkormányzat tiszteli a történelmi igazságot és a román népet, akkor többé nem távolítja el a városháza tornyáról a zászlót. Úgy vélte, az önkormányzat azzal tehetne egy lépést a normalitás felé, ha örökre az épület tornyán maradhatna a román zászló.

A tartalékos román katonák Kovászna megyei szervezetének elnöke, Ioachim Grigorescu ezredes bejelentette, hogy az egyesület tagjai őrt állnak a városháza tornyára kitűzött zászlónál, hogy megakadályozzák annak eltávolítását - jelentette az Agerpres hírügynökség.

Antal Árpád polgármester a hírügynökségnek elmondta: gesztust tettek azzal, hogy egy napra a toronyra is kitűzték a román zászlót, de egy törvény pontosan leírja, hova és milyen zászlókat kell kitűzni, és reményei szerint ez a törvény Sepsiszentgyörgyön is érvényben van. Hozzátette: reméli, hogy ezt a törvényt úgy módosítja a román parlament, hogy az épület homlokzatán Románia és az Európai Unió zászlaja mellett helye legyen a városzászlónak és a magyar közösség zászlajának is.

A törvény értelmében a közhivatalok homlokzatára kell kitűzni Románia és az Európai Unió zászlaját. A román hatóságok korábban a törvényt beszűkítő módon értelmezték, amikor eltávolíttatták a homlokzatról a törvényben elő nem írt, de nem is tiltott székely zászlót.

Az egy évvel ezelőtti megemlékezés botrányba fulladt, mert a megemlékezőknek egy létrás tűzoltókocsival sem sikerült kitűzniük az épületre a Bukarestből katonai stafétával hozott zászlót. Gabriel Oprea akkori miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi elöljárók felelősségre vonását követelte.

Sepsiszentgyörgy korábbi polgármesterére, Albert Álmosra 2002-ben tetemes pénzbírságot rótt ki a prefektus, amikor eltávolíttatta a városháza tornyára kitűzött román zászlót, és a bírságot a volt polgármesternek bírósági úton sem sikerült érvénytelenítenie. 2010-ben azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága kártérítés fizetésére kötelezte a román államot amiatt, hogy a román bíróságok indoklás nélkül utasították el a volt polgármester zászlóügyben benyújtott óvását.

A közel 55 ezer lakosú Sepsiszentgyörgyön a lakosság 77 százaléka vallotta magyarnak magát a 2011-es népszámláláson.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: