2011-02-18 09:14:51• hírek • MTI

A könnyű drogok ellen

A hallucinogén szereket forgalmazó üzletek gyakoribb és szigorúbb vizsgálatával hadat üzen a kormány a könnyű drogoknak, amelyek fogyasztása egyre népszerűbb a romániai kamaszok körében.

Valeriu Tabara román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter a kormány legutóbbi ülése után bejelentette: a hatóságok a jövőben szigorúbban fogják ellenőrizni a könnyű drogok forgalmazását, és erre a célra közös tervet dolgozott ki három minisztérium. A Tabara által irányított szaktárca mellett az egészségügyi és a belügyminisztérium kapcsolódik be az ellenőrzésekbe.

A tárcavezető szerint az ellenőrzések során a törvényesség betartását kell megvizsgálni, hiszen Romániában pontos szabályok vannak érvényben a hallucinogén anyagok forgalmazását illetően, viszont sok helyen nem tartják be azokat.
A román kormány már tavaly áprilisban szigorította az etnobotanikus könnyű drogok forgalmazását, miután a sürgősségi kórházakban az orvosok arra panaszkodtak, hogy egyre több kamasz szorul kezelésre a szóban forgó szerek fogyasztása miatt. A hatóságok akkor korlátozták az úgynevezett álomboltokban forgalmazható szerek számát, a jelenséget mégsem sikerült hatékonyan visszaszorítani.

Az ügyben megszólalt a kétgyermekes Emil Boc miniszterelnök is, aki hangsúlyozta, hogy kormányfőként, de családapaként is elsőrendű feladatának tekinti a hallucinogén szerek fogyasztásának visszaszorítását. Ugyanakkor hangot adott meggyőződésének, hogy e káros szenvedélyt a hatóságok nem lesznek képesek teljes mértékben felszámolni.
A román kormány az Európa-szerte elismertségnek örvendő lengyelországi törvény romániai alkalmazásának lehetőségeit vizsgálja. A bukaresti kormány várhatóan betiltja majd a narkotikus hatású szereket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: