2011-03-29 13:43:50• hírek • MTI/AP/Reuters

A Pókember megmászta a világ legmagasabb épületét

Mintegy hat óra kellett a francia pókemberként ismert Alain Robertnek, hogy megmássza hétfőn a világ legmagasabb épületét, a 828 méteres dubaji Burdzs Kalifát.

A 48 éves férfi szokásától eltérőn most biztonsági kötelet és hevedert is használt, bár nem önszántából, hanem a mászást engedélyező házigazdák elvárásainak eleget téve. Ritka eset, hogy legálisan mászik, korábban sokszor őrizetbe vették akciói miatt. Ezúttal mentőautót is készenlétbe állítottak a 160 lakható emelettel rendelkező épület tövében.

Robert valamivel napnyugta előtt kezdett el felkapaszkodni az épület oldalán; később, ahogy leszállt az éj, fényszórók segítették útját.

"Valójában hatalmas nyomás van rajtam, mivel tudom, hogy mindent előkészítettek számomra. Egy hatalmas képernyőt is felállítottak, ötven méter magas és harminc méter széles. Tudom, hogy mindenki engem fog figyelni, és így azért egy kicsit - sőt, nagyon is - stresszes a dolog" - mondta Robert az indulás előtt, az összegyűlt több százas tömegre utalva.

A szél miatt órákkal elhúzódott a mászás, de a pókember végül még a lakható szintek fölé tornyosuló, kúp alakú csúcs tetejét is elérte.

A 48 éves Robert - világhálós naplója szerint - eddig több mint hetven felhőkarcolót mászott meg, köztük a New York-i Empire State Buildinget, a Willis-(Sears)-tornyot Chicagóban, a Petronas ikertornyot Kuala Lumpurban és a Tajpej 101-et Tajvanon. Utóbbi a világ legmagasabb épülete volt a Burdzs Kalifa előtt, mely bő egy éve készült el.

A pókember először 12 éves korában mászott meg épületet: kizárta magát otthonából, és úgy döntött, felmászik a nyolcadik emeleten lévő nyitott ablakhoz.

A Pókember Kuala Lumpurban fotó: alainrobert.com
A Pókember Kuala Lumpurban fotó: alainrobert.com

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: