2018-03-16 09:22:19• hírek • Oszkó Viktória

Iskolák közötti együttműködés március 15. alkalmából

Nemzeti színű alkotóműhellyé változott két órára a 10-es Számú Általános Iskola egy osztálya.

Első alkalommal jött össze a Balcescu-Petőfi Általános Iskola és a 10-es Iskola egy rövid partnerkapcsolati tevékenységre, hogy együtt dolgozzanak, ismerkedjenek a gyerekek. A pedagógusok elképzelése szerint még sok közös programot szervez majd a két tanintézmény, és ezzel sikerül majd hagyományt is teremteni.


A mostani alkalom apropóját a március 15-i nemzeti ünnepünk adta, mivel szeretnék, ha a gyerekek szívéhez közelebb tudnák vinni kicsit a magyar hagyományokat és a kultúrát. A tanárok öt vegyes munkacsoportot csináltak, a feladatokat pedig felosztották az egyes csapatok között. Voltak, akik kokárdákat varrtak és ragasztottak, mások plakátokat csináltak. A harmadik csoport origamizott, a negyedikben a gyerekek képeslapokat készítettek, az ötödik csapat pedig kopogtatókat eszkábált.



Kótai Mónika tanárnő elmondta, a hangsúly azon van, hogy a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek integrálva legyenek a tevékenységekbe, hogy meg tudják mutatni, mire képesek a maguk szintjén. A gyerekek nagyon hamar feltalálták magukat. Annak ellenére, hogy korosztálybeli kavarodás volt, a tanulók hamar összebarátkoztak egymással. A 10-es iskolából a két hetedik osztály, a Balcescu-Petőfi Iskolából pedig a magyar tagozatos ötödik osztály vett részt a foglalkozáson.


A csoportokhoz beosztottak egy-egy segítő tanárt is, aki már előre témákkal készült, hogy kreatívabbá tehesse az alkotási folyamatokat. Persze a gyerekeket nem kellett félteni, nagyon hamar ráéreztek a feladatra. A munka beindult, utána már csak a fantázia szabott határt az ügyeskedésnek. Az elkészült műveket az iskola egyik folyosóján állították ki, a tanulók még egy hétig gyönyörködhetnek majd bennük.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: