2012-10-18 10:05:20• hírek • Póti Orsolya

Iskolai csoportokat fogad a Fonó-ház

A szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület előzetes egyeztetés alapján, havi rendszerességgel iskolai csoportokat fogad a Toldi utcai Fonó-házban.

A programsorozat keretében a résztvevő csoportok - körülbelül 2 órás délelőtti foglalkozás során - megismerkedhetnek egy-egy régi mesterséggel, néphagyománnyal, jeles nappal és a témához illő kézműves tevékenységek mellett néprajzi-történelmi alapismeretekre is szert tehetnek.

Október 19-én, péntek délelőtt első alkalommal a Szatmárnémeti Zene- és Képzőművészeti Líceum II. osztályát látják vendégül Papp Fejér Olga tanítónéni vezetésével. A diákok a program során a hagyományos gyertyamártás rejtelmeibe nyerhetnek betekintést.

A péntek délutáni tevékenységek továbbra is az ősz - és a kukoricaszedés - jegyében telnek az Aranykapu Kézműves Műhelyben. Október 19-én, 16 órakor az I.-II. osztályosokat várják, akik ezúttal színes csuhélevelek felhasználásával virágokat készíthetnek, a nagyobb gyerekek pedig 18 órai kezdettel fonott és sodrott csuhéból összeállított használati tárgyak készítésével ismerkednek majd.

A legkisebbek (4-7 évesek) szombat délelőtt 11 órától az előző hetekben készített kerámiatárgyakat festhetik majd, azok pedig, akik még nem készítettek agyagtárgyakat, most lehetőségük nyílik rá.

Az Aranykapu oktatói szeretettel várják mindhárom korosztály a Toldi (Nicolae Iorga) utca 52. szám alatti Fonó-Házba. A szervezők még várják a jelentkezőket a szombaton, október 20-án induló Házitündér Tanoda csapatába is, a következő telefonszámokon: 0744-687813 (Nezezon Enikő), 0741-182063 (Takács Andrea), vagy az aranykapu.ke@freemail.hu e-mail címen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: