2015-05-20 15:51:40• hírek • MTI

Isarescu szerint az IMF sokat segített Romániának

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sokat segített abban, hogy Románia koherens pénzügyi és gazdasági politikákat kövessen az elmúlt években - jelentette ki szerdán Mugur Isarescu, a nemzeti bank kormányzója.

A jegybank vezetője azt követően nyilatkozott erről újságírói kérdésre válaszolva, hogy az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank szakértőiből álló küldöttség kedden elkezdte soron következő felülvizsgálati látogatását Bukarestben.

Isarescu, aki korábbi megnyilatkozásai alapján szintén kifejezésre juttatta, hogy szerinte Bukarestnek újabb megállapodásra lesz szüksége a nemzetközi hitelezőkkel, kifejtette: az IMF-el való együttműködés egyik előnye az volt, hogy a washingtoni pénzintézet "összesítőként" működött, vagyis az egymással hiányosan kommunikáló román intézmények politikáit összehangolta.

"Ennyi év együttműködés után elmondhatom, hogy az IMF segített Romániának abban, hogy a pénzügyi-gazdasági politikája következetesebb legyen, ugyanis helyi szinten az intézmények sokszor "későfeudalizmusban" szenvednek, vagyis ezek vezetői nem beszélnek egymással eleget, így az IMF külön-külön egyeztetve velük, felhívta a figyelmet, amikor a különböző politikák nem voltak összehangolva" - magyarázta.

Úgy vélte, Romániának még mindig a szerkezeti reformok terén vannak tennivalói, és a pénzügyi-monetáris intézkedések nem pótolhatják ezeket.

Az IMF tavalyi és idei felülvizsgálati látogatásai kudarccal végződtek. Legutóbb az év elején a felek nem tudtak megállapodni a lakossági gázár liberalizálásának ütemtervéről, valamint a szénbányászatban tervezett szerkezeti átalakításokról. Ráadásul az IMF kételyeit fejezte ki a román kormány adócsökkentési terveinek fenntarthatóságáról is. A május 26-ig tartó felülvizsgálati látogatáson tárgyal először a bukaresti kormány a nemzetközi hitelezőkkel az adócsökkentési tervekről.

Romániának a két évvel ezelőtt az IMF szervezésében kötött, 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződése szeptemberig van hatályban. A felmerült nézeteltérések miatt kérdésessé vált, hogy Románia le tudja-e zárni sikeresen a hitelmegállapodást.

A szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök vezette román kormány nem akar újabb megállapodást, ugyanakkor nem zárkózott el attól a lehetőségtől, hogy rugalmas hitelvonal biztosításáról folytasson tárgyalásokat az IMF-el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: