2012-03-10 14:41:05• hírek • Póti Orsolya

Író-olvasó találkozóval kezdődött a versmondó verseny

Vendégként Jánk Károly érkezett a hallgatósághoz.
Vendégként Jánk Károly érkezett a hallgatósághoz.

A Szatmárnémeti "Hám János" Római Katolikus Iskolaközpont évek óta megrendezi a Vidám Versek Versmondó Versenyét. Az idei vetélkedőt Író-olvasó találkozó nyitotta meg március 9-én, a  tanintézmény dísztermében.

Vendégként Jánk Károly szatmári költő érkezett a szép számban összegyűlt közönséghez. A beszélgetés moderátora Heinrich Andrea magyartanárnő volt. A személyes hangvételű beszélgetés után a költő írásaival is bemutatkozott a hallgatóságnak, aki tapssal jutalmazta a költeményeket.

Jánk Károly kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlja verseit, amelyek fontos aspektusa a változatosság, amely már a tartalomjegyzékben, a versek csoportosításában is meglátszik. A változatos formai megoldások játékélményt nyújtanak, amely egyben a szabadság és a végtelenség érzetét keltik. A költő nem tesz különbséget felnőtt és gyermekversek között, amelyek csak növelik a költemények értékét.

A találkozó keretében kicsik és nagyok egyaránt feltették kérdéseiket a költőnek, aki készséggel válaszolt mindegyikre. Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök elsősorban arra volt kíváncsi, hogy miből él meg egy költő, illetve annak gyermekei, de felmerült kérdés arról a bizonyos belső késztetésről, amely írásra sarkallja a költőt.

A kisebbek főként arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan válhat az ember költővé, és hány verset kell írjon ahhoz, hogy költő lehessen.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: