2010-10-05 10:37:42• hírek • Szatmár.ro

Író-olvasó találkozó

Író - olvasó találkozóra kerül sor Beder Tibor csíkszeredai íróval, a Julianus Alapítvány elnökével az Apadó fájdalom című kötete megjelenése alkalmából, október 6-án, szerdán 18 órakor a Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében (Wolfenbüttel utca, volt Wesselényi utca 4. szám alatt).

A szerző neve ismerős a természetjárók számára, hiszen ő volt 1979-ben a Jöjjön velünk, Románia legnagyobb természetjáró mozgalmának elindítója, de ismerősen hangzik azok számára is, kik a Rákóczi-emigráció, a  török - magyar kapcsolatok és rokonság iránt érdeklődnek. Beder Tibor   -  múltunk emlékeit kutatva  -  jobbára gyalogszerrel Európa és Kis-Ázsia nagy részét bebarangolta, őseink nyomait keresve alaposan beásta magát történelmünk írott forrásaiba is, és tapasztalatait összegezve több kötetben számolt be útjai alkalmával tett felfedezéseiről.

 

A bemutatásra kerülő  Apadó fájdalom című kötetet Beder Tibor  földrajzi és szellemi síkon egyaránt nagyívűnek nevezhető több évtizedes utazásai összegezésének tekinthetjük, identitástudatunkat és Kárpát-medencei megmaradásunkat érintő olyan kalandozásnak a honfoglalástól napjainkig, a Szent István-i Magyarország megszületésétől a székelyföldi autonómia igényléséig, melyet a kritika joggal illetett elismerő szavakkal, s tekinti oly olvasmánynak, amely hatásosan hozzájárul a magyar méltóság  és önazonosság építéséhez, az önálló gondolkodás és az erdélyi magyarság  autonómia-törekvései megértéséhez.

A Beder Tiborral való találkozóra mindenkit szeretettel vár az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Németi Református Egyházközség.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: