2012-02-24 19:44:58• hírek • Póti Orsolya

Irodalmi kávéházat indított útjára a Megyei Múzeum

Török József „A magány délkörei" című verseskötetének bemutatásával indult útjára a Szatmár Megyei Múzeum által kezdeményezett irodalmi kávéház. Az első irodalmi találkozónak Vécsey-ház adott otthont.

A kávétörténeti kiállítás keretében február 24-én szavalatokkal és megzenésített verses előadásokkal színesített irodalmi találkozóra került sor a Vécsey-házban. Az eseményt Kereskényi Sándor irodalomtörténész nyitotta meg, elmondván, hogy rendkívül meghatározó egy irodalmi kávéház elindítása, hiszen az ilyen jellegű találkozókkal irodalmunk értékeit népszerűsítjük.

Kereskényi beszédét követően Liviu Marta, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Marta elmondta, ez az esemény nem egy egyszeri alkalom, hanem egy jelentős rendezvénysorozat kezdete, melyet a Megyei Múzeum támogat, és tevékenységi körébe iktat.

A péntek esti találkozó vendége Török József költő volt, aki első, „A magány délkörei" című verseskötetét mutatta be barátai közreműködésével. A bemutatót Varga Sándor színművész szavalata, valamint Falu Bernadett, Láng Tibor és a költő zenés előadása tette még hangulatosabbá.

A vetési származású költő már gyermekkora óta ír verseket. Néhány évnyi alkotási szünet után 2000-től újra tollat ragadott, és írni kezdett. „A magány délkörei" című verseskötete tíz év szerzeményét öleli fel.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: