2016-10-21 12:23:07• hírek • refszatmar.eu

Iránytűjük az Isten – Megalakult a SZIKE

Megtartotta alakuló gyűlését a Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági szervezete a SZIKE. A csoportosulás ugyan még nincs hivatalosan bejegyezve, de Rácz Ervin ifjúsági előadó úgy gondolta: kell egy csapat, akivel együtt szervezi az egyházmegye ifjúsági eseményeit.

Csütörtökön délután 16 órától mintegy negyven fiatal előtt Király Lajos esperes Dániel Próféta Könyve 1. részének első 7 verse alapján hirdette Isten Igéjét. A Babilonba elhurcolt ifjak álmai és tervei az idegen földön részben szertefoszlanak, de identitásuk megőrzésében iránytűjük és segítségük az Isten. A posztadoleszencencia, a késő serdülőkor nemrég megszületett új fogalmáról is szólt az előjáró, és az ezzel kapcsolatosan készült tanulmányról, melynek fő kérdése: Miről panaszkodnak a mai fiatalok? A mai ifjak feladatai közé tartozik - Dánielhez és ifjú barátaihoz hasonlóan - a megoldási lehetőségek keresése, melyben a SZIKE is hathatós segítség lehet.

Rácz Ervin megköszönve a rövid, de tartalmas igehirdetést, köszöntötte az ifjakat is, akik tizenhárom gyülekezetből érkeztek el az ifjúsági szervezet debütálására: Szatmár-Láncos, Egri, Mikola, Batiz, Lázári, Szatmár-Németi, Halmi, Tamásváralja, Erdőd, Szatmárgörbed, Ombod, Szatmár-Szamos-negyed, Szatmár-Kültelek.

Az ifjúsági előadó felvázolta a szervezet céljait: a fiatalokat közelebb vinni Istenhez, megszólítani azokat, akik már vagy inkább még nem járnak gyülekezeti alkalmakra (misszió), az ifjúsági alkalmak közös szervezése a fiatalokkal, programközpontúságtól a kapcsolatközpontúság felé haladni, ifjúsági istentiszteletek megszervezése, önkéntes munka beindítása, a gyülekezeti ifjúsági munka előmozdítása.

Kiss József főjegyző hozzászólásában visszaemlékezett a 90-es évek jól működő ifjúsági csoportjaira, megerősítve azt a gondolatot, hogy a fiataloknak saját ötleteiket is hozniuk kell ahhoz, hogy szervezet működni tudjon.

Ezután sor került a választásra, azaz a fiatalok közül vezetőséget választottak ki arra, hogy az egyházmegyei ifjúsági munkában szolgáljanak. Varga Edina ombodi fiatal lett az elnök. Alelnökök: Csatári Leila valamint Kovács Adél Németiből, és Varga Máté Ombodról. Titkár Berendi Bernadett Mikolából. Diakónusokat is választottak, akik legfőképpen a szeretetszolgálatot fogják végezni: Schradi Arabella és Tar Andrea Láncosból, Csáky Lajos Szatmárgörbedről, Dani Alexandra Lázáriból és Bálint Stefánia Erdődről. A diakónusok csapata nyitott, mások is jelentkezhetnek.

A SZIKE első nagy rendezvénye november 13-án a Szatmár-Láncos templomhoz tartozó Kálvin János Gyülekezeti Házban lesz 18 órától, de a november 5-én megszervezendő Bibliaismereti Vetélkedőre is közösen készülnek majd. Iránytűjük, jó reménység szerint, Isten lesz, aki megnyitja nekik az utat a többi fiatal felé is, ezáltal gyógyitó szikék lehetnek az Ő kezében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: