2013-01-15 10:27:18• hírek • MTI

Iránnak jövőre lehet fegyvertisztaságú uránja

Irán 2014 közepére válik képessé arra, hogy egy vagy több nukleáris bomba megépítéséhez szükséges fegyvertisztaságú uránt állítson elő - állították egy hétfőn közzétett jelentésben amerikai fegyverzetkorlátozási szakértők.

Az Egyesült Államok fegyverzetkorlátozási stratégiája a változó Közel-Keleten című, 154 oldalas tanulmány öt szerzője sürgeti, hogy ennek magakadályozása érdekében Washington és szövetségesei szigorítsák meg a Teherán elleni szankciókat. A szakértők szerint Barack Obama elnöknek emellett egyértelművé kell tennie: kész a katonai fellépés elrendelésére annak érdekében, hogy elejét vegye Irán nukleáris hatalommá válásának.

Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynöksége (NAÜ) is aggályát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az iráni nukleáris programnak katonai dimenziója van. Teherán ezzel szemben azt állítja, hogy törekvései békés célúak és hogy az ilyen állítások minden alapot nélkülöznek.

"Az iráni nukleáris program jelenlegi pályagörbéje alapján úgy becsüljük, hogy Irán 2014 közepére érheti el a kritikus képességet" - fogalmaztak a szerzők.

A "kritikus képesség" kifejezésen a szakértők azt értették, hogy Irán elegendő fegyvertisztaságú uránnal rendelkezik majd ahhoz, hogy egy vagy több bombát előállítson a Nyugat tudta nélkül. David Albright, a projekt társelnöke, az ISIS kutatóintézet elnöke úgy vélekedett, hogy 2014 közepéig Teheránnak elegendő ideje lesz arra, hogy megépítsen egy titkos urándúsító üzemet, vagy hogy megnövelje centrifugáinak számát.

Albright szerint Iránnak még nincs olyan titkos üzeme, amelyben jelentős mértékben végezne titkos urándúsítást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: