2015-06-02 16:34:32• hírek • Szatmár.ro

Iparosotthon - jól haladnak a felújítással

A felújított épület alagsorában mesteremberek és raktáraik kapnak majd helyet, na meg egy kisebb múzeum, amiben egyebek mellett a régi mozigép, egy pianínó, az építők korát idéző plakátok és jegyek is láthatók lesznek. A földszinten bérelhető irodák lesznek és az utcára néző üzlethelyiségeket is bérbe adják majd. Az egykori bálterem majd rendezvényteremként fog funkcionálni.

Akinek vannak fotói az Iparosotthon épületéből, a belső tér eredeti állapotáról, az jelentkezzen a polgármesteri hivatalban – hangzott el a felhívás Szatmárnémeti polgármesterének sajtótájékoztatóján. Az impozáns épület felújítása gőzerővel halad, a tervek szerint az épületben mindent az eredeti állapotra hasonlóvá alakítanak.

Javában folyik a munka az Iparosotthon épületében. Mint megtudtuk, az épület felújításának több mint a felét elvégezték, s bár még akad munka bőven, a kivitelező tartani tudja a szeptember 30-i határidőt. A polgármesteri hivatal egy 2011-ben benyújtott határon átnyúló román-magyar projekt keretében végezteti el a felújítást. A pályázat értéke nagyjából 2 millió euró, amiből a romániai fél több mint 1 millió eurót használhat fel az 1911-ben épült Iparosotthon felújítására.

Mint azt a polgármester keddi sajtótájékoztatóján a projekttel foglalkozó Adriana Lenghel elmondta: jól halad a munkálatokat végző társulás, bár helyenként vannak fennakadáson. Mivel az eredeti állapot visszaállítása az egyik fő cél, szükség lenne olyan korabeli fényképekre, amelyek egykori pompájukban mutatják a belső teret.

Volt valamiféle archívum az épület kapcsán - ezt még az iparosok állították össze, ám a történelem viharaiban az iratokat elrejtették. A felújítás során egy rejtett zúgból előkerült néhány dokumentum, de fotót a belső térről nem találtunk” - nyilatkozta Lenghel a Szatmár.ro-nak.

Aki tehát ilyen fotóval rendelkezik és segíteni szeretne, az jelentkezzen a polgármesteri hivatal 12-es termében Adriana Lenghelnél.

Dolgoznak az Iparosotthon felújításán

A Szatmár.ro a keddi nap során ellátogatott a felújítás alatt álló épületbe, ahol Péter János munkapont-vezető készségesen válaszolt a kérdésekre és körbe is vezetett minket az épületben. Az Iparosotthonra új tető került, új gerendákat építettek be, kicserélték már a nyílászárókat és az épület hátsó falát is megújították. Megújult a homlokzat is, annak pedig egy része már szerdán látható lesz, hiszen lebontják az álványok nagy részét. Ez valószínűleg kis fennakadást okoz majd az utca közlekedésében.

Minden kényes munkát szakemberre, restaurátorra bízunk és várunk rá, ha éppen nem ér rá” - magyarázza Péter János, hogy miként dolgoznak. Most a restaurátorok egyébként az első emeleti bálterem, később moziterem mennyezetén újítják meg a díszeket – az egész terem tele van kőműves-álványokkal.

Restaurálják a bálterem mennyezetén található díszeket is

Lassan helyére kerül minden ajtó, ablak és ablakdísz, kiegészülnek a gipszből készített díszek, oszlopfők is. A gipszdíszek restaurálásán vagy akár a rossz állapotban levők cseréjén Csavar András szobrászművész dolgozik. „Szinte ugyanazt a technológiát használjuk, mint amit az eredeti díszek készítésekor is alkalmaztak” - mondja.

A felújítás egy részével tehát már a szerdai nap során szembesülhetünk, hiszen eltűnik a homlokzat nagy részének a takarása. A teljesen felújított belső teret azonban valósznűleg csak a szeptember végi hivatalos átadáson csodálhatjuk majd meg.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: