2016-03-04 09:05:14• hírek • MTI

Iohannis visszavonta Tőkés László állami kitüntetését

Klaus Iohannis elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését.

Az államfő a hivatalában tartott sajtótájékoztatón jelentette be döntését. Emlékeztetett arra, hogy a minapi bírósági ítélet nyomán kellett döntenie, amelynek értelmében érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat.

Iohannis elmondta, hogy több szempontot is figyelembe vett ebben a helyzetben. "Aki kitüntetést adományoz, el akarja ismerni a kitüntetett érdemeit, és meg akarja jutalmazni őt. Aki viszont elfogadja a kitüntetést, annak el kell ismernie Romániát, a román alkotmányt, és tiszteletben kell tartania azokat az értékeket, amelyek az alkotmány alapját képezik" - hangoztatta az államfő.

Tőkés László 2009-ben kapta meg Traian Basescu volt román elnöktől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát az 1989-es forradalom és a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért.
Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

A becsületbíróság döntését Tőkés László megtámadta a közigazgatási bíróságon, keresetét a román legfelső bíróság a múlt héten utasította el jogerősen. 2014 őszén az elnöki tisztségről leköszönt Traian Basescu még államfőként úgy nyilatkozott, csak a bírósági tárgyalás lezárulta után dönthet az elnök a kitüntetés visszavonásáról vagy a becsületbírósági javaslat figyelmen kívül hagyásáról. Az elnöknek ugyanis jogában áll mérlegelni ilyen esetben.

Tőkés László múlt pénteken az MTI-nek úgy nyilatkozott, nem számít arra, hogy Iohannis visszavonja tőle a kitüntetést, mert az elnök európai típusú demokratának mutatkozik, ezért nem tudja elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak. Leszögezte: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést, nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: